Connect with us

Kerítésen innen

Pfff! Mégsem maradunk „heti Orbán” nélkül!

Megosztás

Akinek pénteken hiányérzete volt, hogy Orbán Viktor útmutatása nélkül kell nekivágnia az elkövetkező hétnek, annak megkönnyebbülés lehet, hogy a miniszerelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában adott interjút.

orbán a mária rádióban
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Miért kellett nyilvánosságra hozni az orosz és a kínai vakcinaszerződéseket, az EU miért nem teheti meg?

Orbán szerint ez is azt mutatja, hogy a brüsszeli bürokraták elszúrták, mert olyan kontraktust kötöttek, amelynek részleteit a másik fél hozzájárulása nélkül nem lehet közzétenni. A kormányfő szerint ez pénzügyi kérdés is, szerinte Brüsszel ki vannak szolgáltatva a gyógyszergyártók harcának. Hangsúlyozta:

a vakcinákért Magyarország jóval magasabb árat is hajlandó volna fizetni, ha pénzért lehetne életet venni, egy pillanatig nem gondolkodna.

Orbán a baloldalnak is többször odaszúrt, szerinte az ellenzék politikai kérdést csinál az oltásból, a vakcinálból.

Ez morális mélypont – mondta. Megemlítette, hogy félmillió embert keleti vakcinával oltottak be, közülük több százan meghaltak volna enélkül. Ezekkel az életekkel – tette fel a kérdést – hogy számolnának el?

Az újraindítási akcióterv egyes elemei már elindultak, de mire lehet még számítani?

Orbán szerint a konkrét intézkedéseken túl hosszabb távon is gondolkodni kell, biztosítani kell magunkat afelől, hogy ha egyszer újraindítunk, nem kerülünk ilyen helyzetben. Magyarország szerint most már van maszk- és kesztyűgyár, van lélegeztetőgépgyár, de vakcina még nincs. Ezzel haladunk, jelenleg az állatkísérleteknél tartunk, a járványok idejét éljük, ezekre fel kell készülni – magyarázta. A gyártókapacitás hiányát is említette, és azt, hogy épül a gyár Debrecenben, emellett Izraelben is lesz egy olyan gyár, amelyben a magyar államnak résztulajdona lesz, így két lábon állunk majd.

Az újranyitás időzítéséről nem tudott beszélni Orbán, szerinte még nem lehet előre látni, hogy mikor lehet megkezdeni. Aki tudja, mikor lehet, attól meg kell kérdezni a jövő heti lottószámokat – fogalmazott. Úgy gondolja, hogy novemberben még nem lehetett látni, hogy lesz harmadik hullám, amelyet a vírusmutációk okoznak. Úgy fogalmazott: a vakcinákkal mi támadunk, a vírus pedig védekezik, éppen ezért mutálódik. Közölte: az ötféle Magyarországon használt vakcina minden eddig ismert mutáció ellen védenek. Ha ez változik, akkor újra kell írni a terveket.

Arról, hogy akadnak, akik március 15-én gyülekezést terveznek,

Orbán azt mondta:

az ő nemzedékükhöz március 15. különösen közel áll, akkor 90 előtt mindenki arra gondolt, hogy a szovjetek már menjenek haza, a kommunisták pedig melegebb éghajlatra.

Az ünnep hagyománya nélkül – mondta – nem történt volna meg a rendszerváltás, nem sikerült volna visszaszerezni a szabadságot. Így van ez október 23-ával és augusztus 20-ával is. Március 15-nek mégis van egy különös hangulata. Szerinte a politikusok mindig próbálkoznak azzal, hogy áthallásokat hozzanak létre az ünnepnap és a jelen között. Most nem kellene ezzel próbálkozni, egyértelműen itt van előttünk, hogy egy sunyi, alattomos dolog az életünkre, a szabadságunkra tör, ugyanúgy, mint annak idején a bécsi önkény. Szerinte

az ellenzéknek is meg kell értenie, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Ha baj van, akkor csak haza van, csak függetlenség van, és szabadság. Ha összefogunk, a szabadságunkat vissza tudjuk szerezni most, 2021-ben is.

Forrás

 

csillagjegy, zöld szemű szörny

illusztráció: V.K.

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Pingback: Nyugodtság van bajtársak: a kormányzati pénzszivattyú a járvány ellenére is rendben működik! - Városi Kurír

  2. Pingback: Parászka Boróka: vakcinanacializmus - Városi Kurír

  3. Pingback: Egyszer mondott igazat is Orbán Viktor - Gyomorrontásól éhenhalásig - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük