Connect with us

Ez a nap

Pikó András csak „élő egyenesben” nyilatkozik a Hír TV-nek – napi huzakodás Józsefváros önkormányzatában

hirtv
Megosztás

Nincs azon semmi csodálkozni való, ha egy ellenzéki közszereplő ragaszkodik ahhoz, hogy ha a Hír TV „megtiszteli” érdeklődésével, ragaszkodik az élő, egyenes adásban való részvételhez, hiszen -hogy finoman fogalmazzunk- nem mindig az hangzik el, amit a delikvens mondott.

A Hír TV stábja levonulóban….

Pikó, Józsefváros polgármestere közösségi oldalán számolt be a szerdai afférról:

„A Hír TV stábja levonulóban. Előtte negyed órán át ment a huzakodás velem, amelyben ismét, sokadszorra mondtam el nekik, hogy élő egyenes adásban, amikor nincs lehetőségük vágásra, bármikor, időpont-egyeztetés után, nyilatkozom.

Másképp viszont azért nem, mert hazudnak

és tisztességtelen módon torzítják politikai alapon a mondandómat, ezt megtapasztaltam számos esetben a kampányban is, azóta is. A rendes sajtótájékoztatóinkon, a képviselőtestületi üléseken természetesen tehetik a dolgukat, a kérdéseikre válaszolok.

Ebből a negyedórás bohóckodásból 10 percet a férfi vécé ajtajában töltöttem, miközben ott dolgom lett volna, cukorbeteg vagyok, de meg kellett várnom, amíg leáll a „riporternő”. Megalázó volt.

Nem adtam nyilatkozatot,

és külön felhívtam a figyelmét, hogy nem járulok hozzá a rögzített anyag bármilyen nyilvánosságra hozatalához.”

Van összefüggés…?

Ki kellett jelenteniük a józsefvárosi óvodákban dolgozó óvónőknek és minden más alkalmazottnak, hogy nem tagjai semmilyen civil szervezetnek – tudta meg a hvg.hu. Ez nemcsak törvénytelen, de a civil támogatással megválasztott, új kerületi polgármester, Pikó András miatt teljesen érthetetlennek is tűnt, ám mivel az önkormányzat utasítására hivatkozva íratták velük alá, az állásukat féltve sorra nyilatkoztak.

A csavar ezután jött: Pikó András elmondása szerint tudomása nélkül zajlott az egész akció

Szándékos, belső szabotázs vagy emberi hiba? Józsefváros vizsgálatot indít, hogy kiderítsék….

„Semmilyen civil szervezet tagja nem vagyok”

– többek közt ezt kellett egy saját kezű aláírással megerősített nyilatkozatban kijelentenie minden óvónőnek, dadusnak a józsefvárosi önkormányzat által fenntartott óvodákban.

Pikó András polgármester és Czukkerné Pintér Erzsébet jegyző erre közös közleményben reagált, amelyben azt írták:

„Józsefváros jegyzője és polgármestere ilyen nyilatkozatot nem kért sem az óvodavezetőktől, sem az óvodai dolgozóktól”

Ezért

„az önkormányzat haladéktalanul vizsgálatot indít, és amennyiben szükséges felelősségre vonást kezdeményez a hamis tartalmú adatszolgáltatásra felkérővel szemben”.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük