Connect with us

Budapesti hétköznapok

Plébánosi áldással avatják az Orbán 800 milliós támogatásával felújított templomot, amiben HungaRió néven kávézó is lesz

plebania-templom
Megosztás

Pénteken adják át és szentelik fel Budapesten a VIII. kerületi Szent József-plébániatemplomot. A teljes körű külső rekonstrukció 800 millió forint állami támogatásból valósult meg, a belső újjáépítés a második ütem része ki 400 millióért.

„…zárt körű ünnepség keretében….”

A templomot pénteken a koronavírus-járvány miatt zárt körű ünnepség keretében áldja meg Michels Antal plébános, aki az MTI-nek elmondta:

a külső felújítást két ütemben belső korszerűsítés és rekonstrukció követi majd, a külső-belső munkálatokat összesen 1,2 milliárd forint állami támogatásból végzik el.

A műemlékvédelem alatt álló, teljes körűen a legutóbb az 1950-es években felújított épületre „ráfért” a tatarozás

-mondta a plébános.

A homlokzatról lehulló faldarabok két autóban is kárt tettek, az épületet díszítő Szent Adalbert-szobor leszakadó bal karja pedig kis híján eltalált egy kerékpárost

A külső rekonstrukció során kicserélték a tetőt, restaurálták a homlokzaton található szobrokat, domborműveket és más díszítőelemeket, felújították a nyílászárókat és a templom lábazatát – sorolta.

A korábban sárga templom krémszínű lett,

mert a Horváth Mihály téren álló Fazekas Mihály Gimnázium sárga épülettömbje mellé nem szerettek volna még egy ugyanolyan színű épületet. A domborművek, az oszloptartó részek és a szenteket ábrázoló szobrok fehér színt, a keresztek, a timpanon és a szentek attribútumai – mint például Szent Adalbert pásztorbotja és Árpád-házi Szent Margit kezében a liliom – pedig új aranyozást kaptak.

Ugyancsak restaurálták a templom óráit. A két torony négy-négy oldalán összesen nyolc számlap mutatja a templom bármelyik oldaláról látható pontos időt.

A  külső felújítás után megújul a belső tér is

Az első ütemben – várhatóan szeptemberre – kicserélik a víz-, gáz- és elektromos vezetékeket és korszerűsítik a hangosítást. A második ütemben a többi között restaurálják az oltárképet, amely az esztergomi bazilika oltárképe után a második legnagyobb Magyarországon.

A belső felújítás részeként megújul a „téli kápolna” (ahol fűtési szezonban tartják a szentmiséket), a hittantermek, és kiállítóteret is kialakítanak a templomban.

A VIII. kerületben lévő plébániatemplom sokféle feladatot ellát,

számos társadalmi réteg otthonra talál falai között. A templomban vasárnap délutánonként hajléktalanoknak tartanak szentmisét. A szomszédos Tömő utcában működnek és a templommal szoros kapcsolatban állnak a hajléktalanokat gondozó Teréz anya nővérei, és az épületben tartja összejöveteleit a szintén hajléktalanokat, valamint szenvedélybetegeket, prostituáltakat segítő Új Fészek csoport.

A plébánián HungaRió néven kávézót működtet a Shalom Katolikus Közösség

A Brazíliából érkező misszionáriusok főként főiskolásokkal, egyetemistákkal foglalkoznak, így a számos egyetemnek helyet adó VIII. kerület alkalmas terep számukra az evangelizációra.

Emellett a plébániának van karitász- és KÉSZ- (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) csoportja, valamint nyugdíjasklubja is – tette hozzá Michels Antal.

figyu

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Bálint Erika

    2020.05.04 13:30 at 13:30

    Sírok!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük