Connect with us

Ez a nap

Plusz pontok járnak a nyelvvizsgáért a felsőfokú felvételin

Megosztás

Azok a diákok, akik most jelentkeznek a felsőoktatásba, és már rendelkeznek nyelvvizsgával, továbbra is előnyt élveznek a felvételi eljárás során, ezért a tudásért jelentős többletpont jár majd – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombaton, Budapesten.

A nyelvtudás a versenyképesség záloga

Schanda Tamás emlékeztetett a kormány e heti döntésére, amellyel az ITM javaslatára visszavonta, hogy a felsőoktatási tanulmányok megkezdésének feltétele egy középfokú nyelvvizsga legyen 2020-tól. Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy a kormány ne lenne elkötelezett az idegennyelv-tudás fejlesztése iránt, ez ugyanis nagyban szolgálja a fiatalok versenyképességét – hangsúlyozta.

Ismertette: a mostani felsőoktatási eljárás során a komplex középfokú nyelvvizsga után 28 többletpont, a felsőfokú nyelvvizsga után 40 többletpont jár majd.

Hangsúlyozta: azért sem szenvednek hátrányt azok, akik a 2020-as nyelvvizsgát már letették, mert a diplomához továbbra is szükség lesz rá, illetve a felsőfokú tanulmányok alatt is óriási előnyt jelent, hiszen így könnyen megismerhetik a legújabb külföldi kutatási eredményeket, szélesebb körből válogathatnak szakirodalmat, és a nemzetközi tudományos vérkeringésbe akár ösztöndíj-lehetőségek kiaknázásával, akár konferenciákon való részvétellel egyszerűbben bekapcsolódhatnak.

Emelt szintű érettségi

Kitért arra is: a szintén felvételi feltételként előírt egy emelt szintű érettségi továbbra is megmarad. A szabályokat pontosítják, és már az első ilyen vizsgáért jár 50 pluszpont, akkor, ha 45 százalékos eredményt ér el a diák – mondta. Emelt szintű érettségi vizsgáért továbbra is maximum 100 többletpontot lehet szerezni – jelezte Schanda Tamás.

Az államtitkár két kivételt rögzített: akiknek már van diplomájuk, azoknak nem szükséges emelt szintű érettségit tenniük, a felsőfokú oklevél tulajdonképpen kiváltja azt a másoddiplomás képzésre való jelentkezéskor.

Nem szükséges emelt szintű érettségit tenni azon képzéseknél, amelyeknél a felvételi pontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga eredményéből számítják. Ez a művészeti képzés valamennyi szakját, a művészetközvetítési képzési terület szakjait, az edző alapszakot és a művészeti osztatlan tanárszakot érinti – közölte.

Pénzvisszatérítés a 35 évesnél fiatalabbaknak

Schanda Tamás kitért azokra a kormányzati intézkedésekre is, amelyek a nyelvtudás fejlesztését szolgálják, így arra, hogy 2018 óta a 35 év alattiaknak visszatérítik egy sikeres nyelvvizsga árát. Emlékeztetett a diplomamentő programra, amelynek köszönhetően több ezren tettek nyelvvizsgát és kapták meg diplomájukat, illetve az október 1-jétől a nyelvtanulást támogató diákhitelre, amelyet félmillió forint értékben lehet igénybe venni. A fentiek mellett a 9. és 11. osztályos tanulók 2020-tól kétszer kéthetes külföldi tanulmányúton vehetnek részt.

Elektronikus felvételi tájékoztató decemberben

Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár elmondta, december 19-20. körül jelenik meg a felsőoktatási felvételi tájékoztató, amely részletesen ismerteti a változásokat is. A felvételi tájékoztató kizárólag elektronikus formában lesz elérhető, és így is lehet majd jelentkezni. Az összes felsőoktatási intézmény meghirdetett képzéseit látni fogják a fiatalok, beleértve azokat a ponthatárokat is, amelyeket a minisztérium határoz meg – jelezte a helyettes államtitkár. A pontszámokban markáns eltérésre az előző évekhez képest nem számítanak – mondta Horváth Zita az MTI kérdésére.

A pótkötet szintén a szokásos időpontban, azaz január 31-től lesz elérhető. A további tájékozódást segíti a 2020. február 15-i jelentkezési határidő előtt a januárban rendezendő Educatio oktatási szakkiállítás is – közölte a helyettes államtitkár.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük