Connect with us

Kerítésen innen

Pogány Judit: 30 év demokrácia után nem gondoltam volna….

Pogány Juditot választották a Nemzet Színészének
Megosztás

Hétfőn 18 órától tüntetést tartanak a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért a Városházánál. Félreértés ne essék, a felsoroltakon kívül a saját szabadságáért is demonstrál, ha részt vesz!

Pintér Béla, Borbély Alexandra, Nagy Ervin, Ónodi Eszter, Nagy Zsolt, Kováts Adél, Bálint András, Pogány Judit, Gálffi László, Péterfy Bori és Mácsai Pál most egy közös Facebook-videót tettek közzé.

Kováts Adél színésznő, színigazgató

„Demokráciában széleskörű szakmai egyeztetés nélkül nem hozhat törvényt a parlament. Nem végezhet radikális átalakítást”

Pogány Judit színésznő

„Én már színész voltam a 60-as, 70-es, 80-as években is. Harminc év demokrácia után nem gondoltam, hogy egyszer ugyanúgy fogom magam érezni, mint akkor.”

Gálffi László színész

„Sok korszakot láttam már a színházban, amikor igazodni kellett. Egyik sem volt jó”

Bálint András színész

„Kezdenek visszaköszönni a 70-es évek, a központi ellenőrzés, a cenzúra. Én ezt már megéltem, ne legyen újra!”

Mácsai Pál, színész, színigazgató

„Egy ilyen egyeztetés nélkül titokban készült törvénytervezet ellen tiltakozni szakmai és lelkiismereti kérdés. Ez a kettő nincsen külön.”

Ónodi Eszter színésznő

„A kultúra nem a politikusoké. A kultúra a miénk.”

Péterffy Bori

Nem adjuk, a kultúra közös nemzeti alap

megoszt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük