Connect with us

Banánköztársaság

Politikai extraprofit az extrabuktából

Megosztás

Ritka az a vállalkozás, amelyik élete legnagyobb bukásából élete legnagyobb bevételét -extraprofitját- képes szakítani. Márpedig az egyesített ‘ellenzéknek’ ez 2022 tavaszán sikerült. Pusztán azzal, hogy az eddigi 5 helyett most már 7 párt osztozkodik az egyébként kisebbé vált ellenzéki tortán, sikerült nekik 3 milliárd forinttal több pénzre igényt tartaniuk. Ez azért van, mert a létszámarányos juttatásokon túl minden frakció alapdíjat is kap.

Megosztás

Ritka az a vállalkozás, amelyik élete legnagyobb bukásából élete legnagyobb bevételét -extraprofitját- képes szakítani. Márpedig az egyesített ‘ellenzéknek’ ez 2022 tavaszán sikerült. Pusztán azzal, hogy az eddigi 5 helyett most már 7 párt osztozkodik az egyébként kisebbé vált ellenzéki tortán, sikerült nekik 3 milliárd forinttal több pénzre igényt tartaniuk. Ez azért van, mert a létszámarányos juttatásokon túl minden frakció alapdíjat is kap.

Mint a taxi. Még el sem indult, de a sofőr már felszámít egy adott összeget

A választópolgár kevésbé, de a pártvezérek nagyon is tudják, hogy Magyarországon az Országgyűlésbe jutó pártok bevételének 99 százaléka állami forrásokból, vagyis közpénzekből származik, amelynek toronymagasan legnagyobb hányada az országgyűlési frakcióik után kapott pénz.

Nos, a “hatosfogat” eredendően azért rúgta le magáról az ellenzék többi pártját,

mert minél többen lennének, annál kevesebb mozgalomnak adódna esélye a frakcióalapításra, tehát az extra pénzszerzésre. Jól kalkuláltak, hiszen például pusztán a választási eredményekből nem is következne az LMP-frakció léte. Az ilyen helyzetek elkerülése végett már az egyesített indulásukkor rögzítették, hogy mind a hatuknak garantálják a frakcióalakítás lehetőségét, illetve ezért hajtották el a miniszterelnök-jelöltjüket a további frakcióalapítási ötletével. És persze a civileknek is ezért kellett eleve valamelyik majdani frakcióhoz csatlakozniuk.

A szintén kormányváltásban érdekelt ISZOMM hamar meglátta, hogy a külön-külön frakciópénzek iránti átütő vágyak aláássák az egyesített ellenzéki győzelem lehetőségét, minthogy ez esetben kevésbé a közös siker, sokkal inkább a saját külön frakció minél nagyobb mérete és pénze az igazodási pont. Székely Sándor annak rendje és módja szerint elő is vezette az Országgyűlésben az “egy lista – egy frakció” fedőnevű javaslatát, amit sajnos elementáris elutasítás fogadott. A kormányoldal még csak-csak hajlott volna ezt befogadni, de az ellenzék tombolva tiltakozott.

Pedig világosan elmagyaráztuk,

hogy inkább hálásnak kellene lenniük, hiszen mindaddig, amíg a kormánynak kétharmada van, a pártoknak és frakcióknak jutó pénzekkel Orbán Viktor úgy képes játszani, mint cica az egérrel, magyarul tévhit úgy gondolni, mintha ezek a pénzek kőbe vésett törvények szerint járnának. (A gőgös ellenzék el se tudta képzelni az újabb kétharmados vereségét, holott korábban már zsinórban háromszor is előfordult velük.)

A fő érvünk az volt,

hogy ha a nagy nehezen összekovácsolt egységüket a parlamentbe kerülve eleve és szándékoltan megszüntetik, úgy – akár kormányon, akár ellenzékben – a működésképtelenség lesz a sorsuk.

Másodlagosan azt képviseltük, hogy a sok pénz iránti ordító vágyuk kevésbé szimpatikus az államtól egyébiránt takarékosságot elváró választópolgárok szemében. Harmadsorban pedig az egyenlőséget is szem előtt tartottuk, azaz olyan ne lehessenek a magyar törvényhozás extra jogokkal felruházott részei, amelyek önállóan be se kerülnének. Székely Sándor indítványa azonban elhalt, vagyis szavazásra sem került. Aztán a választások eredménye visszamenőleg és előre egyaránt minket igazolt. A Fidesznek újabb kétharmada lett, s most úgy vonja meg a pártok pénzét, ahogy akarja.

Márpedig a jelek szerint nagyon is akarja

Éspedig az általános megszorítások mellékleteként most az a kormányoldal javaslata, hogy az ellenzék trükközései okán elérhető plusz 3 milliárd forintjukat tekintsék extraprofitnak, s kerüljön elvonásra. Na, puff! Hát ennyit ért az extra pénz reményében eladni a fél ország reményét.

Slusszpoén: még az ellenzéki választópolgárok legvérmesebbjei se fognak egyetlen könnycseppet sem elmorzsolni a pórul járt pártvezetők vékonyabb pénztárcája okán.

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük