Polt: Az igazságügy szentség – ezek szerint az alapokkal tisztában van! 0 385

tiborcz_polt

Az igazságügy szentség, az igazságügy épületei pedig szentélyei az igazságszolgáltatásnak – jelentette ki a legfőbb ügyész csütörtökön a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Ügyészség új épületének átadásán.


… és a “belbecs”?

Polt Péter hangsúlyozta, hogy

az ügyészség a modern állam megkerülhetetlen része, nélküle nincs jogállam, nincs biztonság, és mindezt tükröznie kell működési feltételeinek is.

Ezt a szándékot teljesíti ki az igazságügyi infrastruktúra megújításának programja – mondta -, amelynek egyik állomása az Üllői út 455. szám alatti épület felavatása.

Polt Péter felidézte, hogy a XIX. század második felében kezdődött el Magyarországon az igazságszolgáltatás infrastrukturális feltételeinek megteremtése. Az akkor elkészült épületek, az igazságügyi paloták jól reprezentálják ma is az igazságügynek a jogállamban betöltött megkerülhetetlen szerepét.

Ugyanakkor a diktatúra évtizedei alatt, amikor a bíró és az ügyész az állam alárendeltjévé vált, ez a szerep tükröződött az épületeken is. Ezen kívánt változtatni az 1989-1990 után megindult, majd a kétezres évek elején felgyorsított fejlesztési program

– mondta a legfőbb ügyész.

Jávor Benedek: Polt és a tények

Legalább a külcsín…..

Ibolya Tibor fővárosi főügyész arról szólt, hogy a magyar ügyészség épületei az elmúlt időszakban európai színvonalúvá váltak. Ez annál is inkább örvendetes, mert munkavégzés színvonalára hatást gyakorol a környezet – fűzte hozzá.


Láncz Zoltán a kerületi ügyészség vezetője emlékeztetett arra, hogy a szervezet évtizedekig a XIX. kerületi rendőrkapitányság épületében működött, ám az elmúlt időszakban kinőtték a helyiségeket.

Az új otthont a XXI. századi munkakörülményeket biztosít a munkatársaknak

A kerületi ügyészség elhelyezésére szolgáló épület megvásárlása, felújítása és átalakítása bruttó 664 millió forintba került.

Keviczki István: Polt Péter ügyészsége politikai alapon szelektál a gazdasági ügyekben

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

szunyog

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Éppen mostanság nyírják ki az MTA-t, mondván, semmi szükség a felesleges tudásra, tessék …

pofatlan

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Komolyan gondolom, hogy a gödörnek biztosan van alja, de a Fidesz nap, mint …

fopolgarmester-jeloltek

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Nagy nézeteltérések nélkül tartottak vitát pénteken este a budapesti ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás indulói: …

viking

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn A 15 millió forintos óvadék fejében szabadlábra helyezett Jurij C., a Viking Sygn …

Pin It on Pinterest