Kerítésen innen
Polt Péter szerint így áll az újdörögdi kézigránát-baleset vizsgálata
Polt Péter megszólalt a márciusi újdörögdi kézigránátos balesettel kapcsolatban. A legfőbb ügyész Vadai Ágnes DK-s képviselő kérdésére válaszolva árult el részleteket.
A robbanás
Több mint egy hónappal ezelőtt, március 21-én a Magyar Honvédség újdörögdi katonai gyakorlóterén történt a szörnyű baleset, mely során ketten megsérültek, köztük egy nő, aki mindkét karját elvesztette. Később kiderült, hogy a nő, akinek a kezében felrobbant a kézigránát, egy kormányzati tisztviselő, az ügyben pedig a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség indított büntetőeljárást.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Polt Péter válasza
Ennek a balesetnek a kapcsán kért információt Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője a Legfőbb Ügyészségtől. Polt Péter legfőbb ügyész kedden válaszolt is.
Az eljárás felderítési szakban van folyamatban. A nyomozó ügyészség ez idáig szemlét folytatott le, tárgyi bizonyítási eszközöket foglalt le, valamint tanúkihallgatásokat és adatgyűjtést végzett. Az eljárás jelenlegi szakaszában a bűncselekmény megalapozott gyanújának kérdésében még nem lehet állást foglalni
– idézi legfőbb ügyész válaszát a Blikk.
Szerző
Friss
- Magyar György: áttelelő „poloskák”, nem betojni, hanem ellenállni kell
- Kiengedték a börtönből Kiss Lászlót – -A fidesz azonnal gondoskodott arról, hogy érezze a törődést
- Lázár János karjára vette fonott kosarát és bevásárolt – A cucc: pár budapesti lakás
- Péntektől a kis szabálysértések esetében is használhatja a rendőrség az arcképfelismerő rendszert
- ‘…Úgy tűnik, hogy a jogállam nem áll meg a nemzetbiztonsági szolgálatok főbejáratánál…’
- Közlöny van róla: nem lehet csak úgy ukk-mukk-fukk népszavazgatni arról, hogy hányszor lehet valaki miniszterelnök
- ‘Lehallgatnak minket…’ – sokan elmondhatnák manapság ezt a mondatot, most Borbély Alexandra tette
- Orbán titkos ‘Harcosok Klubja’ kitúrta a sportlövők egyetemi bajnokságát – A BOK-csarnok letisztította a terepet
- A pollenallergiáról – mikor máskor?
- Az átláthatósági törvény szelleme és eredete