Szerkesztőségünk elfogta Postás Bácsi leveleit. Az üzenetek Malvinkának szólnak, aki a jelek szerint nagy türelemmel, de fogyatkozó reménnyel várja, hogy a köz szolgája végre elhozza neki egy régi barátnő, Adélka levelét. De miért késlekedik az a fránya kézbesítő?


Drága Malvin,

mai kézbesítő körutam sem járt százszázalékos sikerrel – és ez igencsak finom megfogalmazás. Adélka levelét továbbra is biztonságos helyen tartom, olykor leporolgatom, kivikszolgatom, de egy csöppet még halasztanom kell azt a boldog pillanatot, amikor végre eljuttathatom Magácskához.
Ma egy korlát állt az utamba váratlanul. Hadd meséljem el, mi történt.

A postás minden fecnit elolvas…

…minden feliratra figyel, hátha éppen neki szól az üzenet. Nekem is szokásommá vált ez, és legtöbbször hasznomra is válik – ám olykor kihagy a figyelmem. Éppen így történt ma egy jól ismert lépcsőházban. Ahogy minden nap, szökdécselni kezdtem a lépcsőn, közben jól megmarkoltam a korlátot, hogy továbblendítsem magam. Valami furcsa érzésem támadt, és oldalra pillantottam: ekkor láttam meg a lépcsőkorlátra függesztett feliratot: Életveszélyes, ne kapaszkodj bele!…
Sajnos kissé későn érkezett el hozzám ez a figyelmeztető üzenet. A továbbiakat nem részletezem, hanem inkább egy régi viccet idézek fel, még a szovjet időkből.

Látod, Szerjozsa, ilyenek ezek a városiak!

Két kolhozparaszt szekerezik a tajgán. Egyszer csak elérnek a folyóhoz. A híd előtt megrántják a gyeplőt, komótosan lekászálódnak. Kifogják a lovakat, szétszedik a szekeret, és kicsit odébb, a gázlónál több fordulóval mindent átvisznek a túlpartra. Odaát összerakják a szekeret, befogják a lovakat, aztán mennek tovább.

Már eltávolodnak a folyótól egy versztányira, mikor hátulról motorzúgást hallanak. Az úton egy Volga közeledik. Elér a folyóhoz, megállás nélkül ráhajt a hídra. A közepéig érve aztán a híd rázkódni kezd, összeomlik, a kocsi a folyóba zuhan.

Az öregebb paraszt a fejét csóválja, és így szól társához:
– Látod, Szerjozsa, mindig ezt magyarázom! Ilyenek ezek a városiak! Mennek, mennek ész nélkül, és nem veszik észre, hogy ott a híd!…

Amikor erre a viccre gondolok, egy kicsit mindig elnevetem magam, de csak óvatosan, mert fájnak a bordáim. Orvosaim azzal biztatnak, hogy hamarosan újra kézbesíthetek, tehát, drága Malvin, esedezve kérem, bízzon bennem továbbra is!

Kéztsókkal
a Postás bácsi

Postás bácsi levelei 10.) – Esetleg egy praktikus guillotine?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét