Connect with us

Kerítésen túl

FRISSÍRVE!!! Pozsonyban a rendőrök előállították Robert Ficó volt szlovák miniszterelnököt

Megosztás

Csütörtökön nem sokkal hat óra után letartóztatta a rendőrség a Smer elnökét, Robert Ficót. Mindezt az általa összehívott, járványellenes intézkedések elleni tüntetésen.

Fico
Megosztás

Csütörtökön nem sokkal hat óra után letartóztatta a rendőrség a Smer elnökét, Robert Ficót. Mindezt az általa összehívott, járványellenes intézkedések elleni tüntetésen.

Frissítés

Robert Fico, miután elengedték a rendőrőrsről, elmondta: felbujtás gyanújával indítottak eljárást ellene. A pártelnök kitaláltnak és abszurdnak minősítette a vele szembeni gyanúsítást, s úgy vélekedett előállításának valós oka az volt, hogy meg akarták akadályozni a részvételét az autós tüntetésen.

Nem csak a tüntetés miatt?

A rendőrség péntekre ígért közelebbi információkat az üggyel kapcsolatban. Egyelőre csak annyit közöltek, hogy Ficót egy bűnüldöző szerv kezdeményezésére vitték be, ami akár azt is jelentheti, hogy a Smer elnöke nem csak tüntetés miatt van őrizetben.

Ficót azelőtt vették őrizetbe, hogy megkezdődött volna a tervezett tüntetés.

Fico röviden nyilatkozott, mielőtt beszállt volna a rendőrautóba: elmondta, hogy békés tüntetésre készültek, és hogy szerinte így likvidálják a demokráciát Szlovákiában.

Ficót az aktuality.sk hírportál szerint néhány perccel a tüntetés kezdete előtt vitték el a rendőrök. A Smer elnöke még a keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy egy autós tiltakozást szerveznek, amelyen Zuzana Čaputová államfőnek akarják megüzenni, hogy „eltemette a demokráciát”.

„Teljesen egyértelműen a kormány és az elnök asszony tudtára akarjuk adni, mit gondolunk arról, ahogy ők viszonyulnak a demokráciához”

– mondta a hét elején Fico.

Nem autókkal, hanem gyalog érkeztek

A tüntetésre a Duna ligetfalui oldalán körülbelül 50 ember gyűlt össze. Nem autókkal, hanem gyalog érkeztek. A Smer képviselői jelezték, hogy a megmozdulás elején nyilatkoznak a sajtónak. Nem sokkal azután, hogy Fico megérkezett a tüntetésre két rendőr hozzálépett és közölték vele, hogy velük kell mennie. Fico ezt követően beszállt a rendőrautóba, a tüntetők hangosan kiabálták: így néz ki a demokrácia!

Juraj Blanár, a Smer-SD alelnöke a rendőrségi beavatkozással kapcsolatban azt mondta, a tüntetőket ezzel nem állítják meg. Úgy gondolja, hogy a rendőrök nem saját meggyőződésből, hanem kényszerből cselekedtek.

„Ez nem fog megállítani sem bennünket, sem azokat az embereket, akik nem értenek egyet azzal, ami Szlovákiában történik”

– mondta Blanár.

Ľuboš Blaha képviselő fasizmust és a rendőrterrort emlegetett. A rendőri beavatkozást „gestapóakcióhoz” hasonlította. Hangsúlyozta, hogy a párt kiáll Fico mögött. Meggyőződése, hogy Fico nem tett semmi rosszat és törvénytelent. A rendőri beavatkozást brutálisnak nevezte.

Forrás: Respublika.hu.

Kapcsolódó

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. csipetke

    2021.12.17 14:46 at 14:46

    Ó, Istenem! Bárcsak már mi is itt tartanánk!

  2. Pingback: Rendőrbéremelés: 2 lépcsőben 52 milliárd - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük