Connect with us

Banánköztársaság

Privát kampány-nyitó (3) A programkészítés programja – Nem csak lenni kell! Látszani is!

kampány-nyitó
Megosztás

A privát kampány-nyitó sorozat fontos rész a programok ismertetése. Néhány ősz hajszálamat alighanem annak köszönhetem, hogy elég sokféle programot olvastam már életemben. Voltak közöttük pártprogramok, kormányprogramok, civil szervezetek programjai, és volt közöttük politikai-közéleti szélhámosok megszépített önéletírásai is. Akadtak közöttük a szájtépéstől a hajtépésig vezető tömény hülyeségek, és voltak jók is, még olyan is akadt, amelyet többé-kevésbé érthető nyelven és érdekesen írtak meg.

Csak az biztos, hogy a Választó programot nem olvas!

És mégis! Program kell, mert a választónak joga van tudni, ha akarja, hogy a jelölt miféle tervekkel a tarsolyában kéri az ő bizalmát ahhoz, hogy kezelje a közpénzeket, felvirágoztassa a gazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, garantálja az ország biztonságát és lehozza a csillagot az égről. Programra már az előválasztáson szükség lesz, és ott elsősorban a helyi bajokra kell orvoslást ígérni a jelöltnek okosan, vonzón, felelősségteljesen.

Mindezt pedig úgy, hogy még az érdeklődő választók többsége sem vet pillantást sem a szép kövér 100-300 pontba csomagolt programra, mert már herótja van az egésztől.

Alighanem ez az igazi feladat! Megismertetni a választókkal a cselekvési szándékokat, rokonszenvet és bizalmat ébreszteni a program iránt úgy, hogy az a választónak ne okozzon komoly fáradtságot. Mert a választási piacon nem csak lenni kell, hanem látszani is!

<<FRISS HÍREINK>>

Pénz, pénz, pénz kell! És ismét pénz!

A politizáló, aktív érdeklődők megtalálják a maguk forrásait. De a többieket is meg kell nyerni, mert erős ellenzéki többség csak így szerezhető. A szakemberek és aktivisták tudják, hogy a sikerhez nagyon szívós aprómunka kell, erős országos kampány mellett mindenütt erős helyi jelenlét. Két hosszú éven át előválasztástól a tényleges képviselőválasztásig. Az ellenzéki szövetség országos programjának alighanem két döntő eleme lesz, a NER lebontása, vagyis a fideszes disznóól eltakarítása, és a köztársaság, vagyis a jogállam, a jogbiztonság és a létbiztonság megteremtése, a demokrácia újjáépítése.

Erről a hosszú és bonyolult munkáról kiadott program szövege nem lehet hosszú és nem lehet bonyolult. (A NER történetéről és a Fidesz viselt dolgairól talán külön Fehér Könyvet kellene kiadni!)

Jó lenne, ha a pártok lemondanának arról, hogy az ő valamennyi programpontjuk részletesen benne legyen s szövetség programjában. Csak kevés Orbán szidalom, inkább a reményteljes jövő legyen benne sok-sok EU kapcsolattal és Bidennel!

Mindez bizony fenemód macerás lesz. És költséges. Pénz, pénz, pénz kell! És ismét pénz!

Következik sorozatunk befejező része: Az igaz út talán kevés a győzelemhez, de csak az járható

kampány-nyitó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük