Connect with us

Banánköztársaság

Professzor urak, kapjanak már a fejükhöz…

professzor
Megosztás

Hosszabb (műsor)szünet után újra megszólalt a „Professzorok Batthyány Köre”. Nincs benne sok köszönet…

Idézem a „Magyar Nemzet” címet viselő lapban megjelenteket:

Hazánk gazdasága korábban soha nem látott ütemben fejlődik, erősödik. Az ellenzéki csoportok számára így alig marad más terület a kormánypolitika támadására, mint az oktatás és az egészségügy szapulása. Jól látszik ez a kézzelfogható közelségbe került új Nemzeti Alaptanterv visszavonását követelő hisztérikus reakciókban is – írja a távirati irodához eljuttatott közleményében a Professzorok Batthyány Köre.

Természetesen a Professzorok Batthyány Köre sem tekinti az új NAT-ot tökéletesnek. Hatásainak nyomon követését, a szükséges korrekciók elvégzését a jövőben fontosnak tartják és támogatják. Ugyanakkor elutasítják a NAT által közvetített értékeket felvállaló, azt örömmel fogadó pedagógusok, oktatói közösségek, szülők megbélyegzését, fenyegetését.

– Meggyőződésünk, hogy a magyar gazdaság sikereinek megőrzése, továbbfejlesztése csak a gyökereit, értékeit ismerő, azokra büszke új generációk felnevelése révén lehetséges – olvasható a Professzorok Batthyány Köre által kiadott közleményben.

Nos, az anyag első mondatáról csak annyit,

hogy akár a Rákosi- vagy a korai Kádár-korszakban is megjelenhetett volna. De azért fölvetődhet a kérdés: ha tényleg „csak” az oktatás és az egészségügy „szapulása” maradt az „ellenzéknek”, az nem elég..? Ha csak fele, harmada igaz annak, amit az oktatásról és az egészségügyről mondanak, nem volna elég bármely kormány lemondatásához – demokráciában, persze?

Arra a közlemény nem tér ki,

hogy az új/módosított NAT-ot titokban csinálták – bizonyára legalább az ördög tudja, hogy kik… Arra sem, hogy a társadalmi nyilvánosság és a szakma kizárásával készült NAT-ról a Fidesz-kormány és sajtómunkásai azt hazudják, „széleskörű társadalmi egyeztetés” után született meg. Egyetlen szót sem vesztegetnek a bírálatok tartalmi – szakmai és politikai – részére. Illetve mégis: hisztérikusnak minősítik a reakciókat. Ez azért nem túl elegáns dolog, ha figyelembe vesszük, hogy szakmai egyesületekről, iskolák pedagógusairól, egyetemi oktatókról van szó.

De nem erről akarok most beszélni.

Ugyanakkor elutasítják a NAT által közvetített értékeket felvállaló, azt örömmel fogadó pedagógusok, oktatói közösségek, szülők megbélyegzését, fenyegetését.

Ki bélyegez meg, kiket!? Ki fenyeget, kiket?!

Erről az egészről nekem Novák Katalin esete jut eszembe az olasz Keresztapával, többszörösen büntetett előéletű kéjenccel – az oldott hangulatú és büszkén vállalt közös fénykép… Ennek ürügyén aztán a Fidesz Jávor Benedek „megsemmisítésére” szólított föl. Tehát – próbálta eljátszani a Fidesz a hülyét – nem Novák Katalinnak kell szégyellnie magát, amiért köpött az általa buzgón hirdetett keresztény, családi értékekre, hanem a jogosan és találóan ironizáló Jávor Benedeknek…

Legalább ennyire kell eltávolodnia a valóságtól azoknak, akik a NAT-ot „örömmel fogadó pedagógusok, oktatói közösségek, szülők” megbélyegzéséről, fenyegetéséről beszélnek. Természetesen, ahogy napjainkban megszokottá vált, mindenhol találunk méltatlan megjegyzéseket – de azért azt kizártnak tartom, hogy ennyire hamisan lehessen értékelni a szembetűnő, nyilvánvaló tényeket.

Hiszen a NAT bírálóinak nincsenek olyan „fölkészült” figurái,

mint például a Hír Tv Keménymagjának vagy Sajtóklubjának… És nem a NAT bírálói nevezik sorosista-liberálnáci-bolsevikoknak, keresztényellenes hazaárulóknak az állítólagos vagy netán valódi híveit a NAT-nak, hanem fordítva… És ez a hang csak egészen kicsit durvább annál, amit a „kormány” enged meg magának.

Emlékeztetek néhai Solymosi Frigyesre, a „Nemzeti Kör” egykori tagjára, aki bizony egy vita sodrában leírta: az egész „balliberális” médiában nincs párja annak az alpári hangnak, amelyet például a Hír Tv műsorkészítői és vendégei rendszeresen megengednek maguknak. De jellemzi ez az egész „kormánypárti” médiát.

Szegény Solymosi professzor ezután kénytelen volt az azóta meggyilkolt Népszabadságnak meg a Népszavának írni…

Professzor urak, kapjanak már a fejükhöz… Nézzenek már kicsit rá, közelről szegény, elárvult és elárult hazánkra… Legyen már valami halvány közük a valósághoz!

Mert különben azt hihetné az ember, hogy fölkérésre bármikor készek hazugságokkal szembeköpni a hatalommal kritikus embereket. Természetesen a kötelező keresztényin ájtatos képpel és messzire szagló hazaffysággal…

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük