Pszichiátrián kezelik annak a busznak a sofőrjét, amiben bennrekedt a tiszaderzsi kislány - Városi Kurír

Sorting by

×

Pszichiátrián kezelik annak a busznak a sofőrjét, amiben bennrekedt a tiszaderzsi kislány

Összeroppant, a pszichiátriára került annak a busznak a sofőrje, amiben bennrekedt a tiszaderzsi kislány.

Hirdetés

A 4 éves gyermek pénteken meghalt a kórházban, a sofőrt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség

A helyiek elmondása szerint pszichiátriai kezelésre szorul a sofőr, aki azt az óvodásokat szállító buszt vezette, amelybe véletlenül bezárták a tiszaderzsi kislányt.

Egy kunhegyesi férfi vezette azt a tűző napon hagyott buszt, amiben egy bő fél nap után találtak rá az akkor már eszméletlen kislányra. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, a Debreceni Gyermekklinikán napokig küzdöttek az életéért, de nem lehetett megmenteni az életét.

A kisvárosban az RTL Híradó kérdésére rögtön tudták, miért jöttek. Azt mondták, együttéreznek a szülőkkel, de aggódnak a buszsofőrért is.

„Azt hallottam bent fekszik a pszichiátrián. Komolyan megviselte. Nem is csodálkozom rajta”

– mondta egy kunhegyesi lakos. Úgy tudjuk, az 56 éves férfit a szolnoki kórházban kezelik. A helyiek úgy tudják, idegösszeomlást kapott.

Más kunhegyesiek elmondták, hogy rendes, dolgos embernek ismerik a buszsofőrt, akinek régóta ez a szakmája. Nem értik, miért történhetett a tragédia.

A Közúti Fuvarozók Egyesületénél azt mondják, az iskolabuszokon 135 cm-nél alacsonyabb gyerekek csak ülésmagasítóval vagy gyermekülésben becsatolva utazhatnak. Kulcsár Imre azt is mondta: arról, hogy milyen forgatókönyv szerint történjen a le-és felszállás és kihez, milyen felelősségi körök tartoznak, a megbízónak kell döntenie.

„Mi azt gondoljuk, hogy egy ilyen feladatnál, amikor nincsen kísérő a járművön, akkor megérkezéskor az óvodapedagógus vagy óvodapedagógusok és a gépkocsivezető közös feladata és közös felelőssége átnézni, hogy adott esetben nem maradt-e, nem csak valaki, hanem valami, táska gyógyszer, bármi egyéb a járműben”

– mondta Kulcsár Imre. A gyerek halála miatt indult eljárásban eddig a buszvezetőt hallgatta ki a rendőrség gyanúsítottként. A községi hivatal pedig belső vizsgálatot indított.

Forrás: RTL

Hirdetés
átver

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.