Connect with us

Kerítésen túl

Putyin az álarc mögött – Peszkov szóvivő őszinteségi rohama egy karácsonyi vacsorán

Megosztás

Peszkov pohárköszöntője. December végén egy este, amikor a  moszkvaiak városuk fényesen kivilágított utcáin sétálgattak az év végi ünnepségre készülve, egy csapat régi barát gyűlt össze vacsorázni.

Megosztás

Peszkov pohárköszöntője. December végén egy este, amikor a  moszkvaiak városuk fényesen kivilágított utcáin sétálgattak az év végi ünnepségre készülve, egy csapat régi barát gyűlt össze vacsorázni egy magas rangú állami tisztviselő lakásában.

Egy boldogabb új évet!

A jelenlévő vendégek egy része, köztük az orosz kulturális és politikai elit képviselői is, az új évre koccintottak. A pohárköszöntők   reményüket fejezték ki a békéhez és a normalitáshoz való visszatérésben.

Putyin hangja!

„Gondolom, azt várjátok, hogy én is mondjak valamit, majd így folytatta: A dolgok sokkal nehezebbek lesznek. Ez (a háború. szerk) nagyon-nagyon sokáig fog tartani” 

– mondta Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin  szóvivőj.

A  Guardiannek ketten is, ugyan névtelenül, beszámoltak az estéről, aminek szerintük Peszkov pohárköszöntője után sötétre váltott a hangulata:

„Nem tudtuk  nem észre venni, arra figyelmeztetett, hogy a háború velünk marad, és hosszú távra  kell készülnünk.”

– mondta egy másik vendég.

Se vége, se hossza!

Makszim Trudoljubov politikai elemző:

„Putyin gyakorlatilag már nem beszélt a háború konkrét céljairól. Nem javasol elképzelést arra sem, hogyan nézhet ki egy jövőbeli győzelem. A háborúnak nincs egyértelmű kezdete, sem előrelátható vége” 

Trudolyubov szerint az embereknek szóló, alig titkolt  putyini üzenet, hogy az ukrajnai háború nem ér véget egyhamar, és az oroszoknak meg kell tanulniuk együtt élni vele. A hadsereg hosszú távú kilátásainak javítása érdekében Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a fegyveres erők 1,15 millióról 1,5 millióra való növelését javasolta.

Kapcsolódó

Szerző