Connect with us

Kerítésen túl

Putyin riasztó beszédének legfontosabb részei

Megosztás

Putyin elnök a valóságot semmibe vevő riasztó beszédet mondott.

Megosztás

Atomhoz még csak az Egyesült Államok nyúlt

Vlagyimir Putyin emlékeztet arra, hogy az Egyesült Államok az egyetlen a világon, amely kétszer is használt atomfegyvert. Nagy-Britanniával együtt pedig minden katonai szükség nélkül a földdé tettek egyenlővé német városokat. A Nyugat a demokrácia helyett az elnyomást, a kizsákmányolást és a rabszolgatartást alkalmazza; az általa felépített egypólusú világ antidemokratikus, álságos és álszent – vélekedett az orosz elnök

Északi áramlat és a forradalmi átalakulás időszaka

Mint, a beszéd vége felé fogalmazott, az Egyesült Államo az Északi Áramlat elleni támadással valóban „elkezdte lerombolni az európai energiaellátást”. Az Egyesült Államok lényegében megszállja Németországot, Koreát és Japánt, de egyenlő jogokról beszél. Az Egyesült Államok államainak vezetőit is rabszolgákhoz hasonlította. Ez a népük elárulása – mondta Putyin. Szerinte az Egyesült Államok és a NATO katonai doktrínája a dominanciára épül, és megtévesztő az állítólagos „elrettentés”, amelyet már többször is ígértek. Szerinte a világ az „forradalmi átalakulás időszakába lépett”. Azt hitték, hogy ismét felépíthetik az egész világot. De mint kiderült, ez a rózsás kilátás nem mindenkit hoz lázba – emelte ki Vlagyimir Putyin. Hozzátette: kivételt jelentenek „a teljes mazochisták és a nemzetközi kapcsolatok más, nem hagyományos formáinak rajongói”. Az igazság velünk van, Oroszország velünk van! – ezzel a felkiáltással zárta beszédét Vlagyimir Putyin. A teremben lévők állva tapsoltak.

Forrás: Index.

Kapcsolódó

Friss!

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse