Connect with us

Ez a nap

Rabszolgákat, csicskákat Magyarországon is tartanak

Megosztás

Egyedül Szarvas környékén csaknem százötven ember él kiszolgáltatottságban, a pénzüket elveszik, kosztért, kvártélyért cserében dolgoztatják őket.

A kényszermunka ugyan 2013 óta bűncselekménynek számít, de nagyon nehéz a felderítése. Szarvason megpróbálják a lehetetlent, ami – mint kiderült – nem is lehetetlen, van kiút, ha nem is könnyű – írja a hvg.hu.

Szarvason már másfél évtizede időről-időre kitör egy botrány,

amikor kiderül, hogy egy-egy családnál fogva tartottak embereket, ám a hatóságok fellépését szinte lehetetlenné teszi, hogy maguk az érintettek nem csak a tartóiktól, hanem az alkoholtól is függésben vannak, így a maguk feletti önrendelkezésüket is elveszítették már. Többnyire nem a kényszermunka miatt, hanem más bűncselekmény kapcsán derül fény egy-egy esetre, pedig mindenki tud róluk.

Tíz évvel ezelőtt Babák Mihály,

Szarvas polgármestere is több hatóságot megkeresett, hogy tegyenek lépéseket az ügyben, de semmi nem változott, mint ahogy a kényszermunka Büntető Törvénykönyvbe kerülése sem hozott áttörést.

A vidéki hajléktalanok gabalyodnak bele többnyire a csicskatartás hálójába, szerény lakhatásért és ételért cserébe dolgoztatják a többségükben alkoholfüggő embereket, akiknek a különböző jogcímen kapott ellátását elveszik. Legfőképpen a szenvedélybetegségük miatt veszítik el a maguk feletti rendelkezést a „csicskák”, ezért is jutott arra Szarvason az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség, hogy egyfelől lakhatást adnak a kiszabadítottaknak, de közben a függőségük lebontásában is támogatják őket.

A szenvedélybetegeket támogató lakhatás 2015 novembere óta működik

Elindítását Lázár Zsolt szorgalmazta, aki a városban már 2002 óta képviselő, a szociális bizottság tanácsadójaként hosszú éveken át szembesült a tarthatatlan helyzettel. Becslése szerint jelenleg is vagy százötvenen élhetnek a városban és környékén ilyen kiszolgáltatott helyzetben. Lázár a Szarvasi Ótemplomi Evangélikus Egyházközség esperese is, így végül az egyházától kapott segítséget ebben az addig szélmalomharcnak tűnő küzdelemben: a lakhatási lehetőség fenntartója az Evangélikus Egyház, a helyi egyházközség szeretetszolgálata működteti.

A hvg.hu-n interjú olvasható a hatvan éves Balogh Kálmánnal, a szarvasi támogató ház első lakójával. Kálmán éveken át élt Szarvason a tartóinál, majd egy kiadós verés után szabadították ki két és fél éve.

Kapcsolódó:

A nyomorgó milliók nem az ellopott milliárdokat sajnálják Orbán oligarcháitól, hanem a kenyeret egymástól

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük