Connect with us

Banánköztársaság

Rácz Sándor: Továbbra is küzdünk minden apró igazságért (Újratemetés 2.)

Megosztás

Szombaton, egy nappal Nagy Imre újratemetésének évfordulója előtt a Magyar Nemzet minden kísérőszöveg nélkül közreadta Orbán Viktor akkori beszédét. A Városi Kurir ezek után kötelességének érzi, hogy a nap folyamán a többi akkor elhangzott beszédet is közreadja -természetesen változtatás nélkül –  az elhangzás sorrendjében.

Rácz Sándor, 1956-ban a Nagy-Budapesti Munkástanácsok elnöke, a rendszerváltás előtt a TIB egyik alapítója

Tisztelettel, hűséggel, becsülettel megőriztük 1956-os forradalmunk szellemét és továbbra is küzdünk minden apró igazságért.

Az 1956-os magyar forradalom bebizonyította a világnak, hogy csak egy tisztességes politika létezik, az, amely a népből magából fakad, és amelyet fel is vállal a nép. Harminckét év kellett ahhoz, hogy ezt a napot megéljük. Nemhiába imádkoztunk szerte a világon mi magyarok, hogy megélhessük ezt a napot.

Szólnak a harangok szerte a világon, hirdetik a nagy-nagy magyar gyászt, de egyben azt is hirdetik, hogy a magyar nép újra föltámad. Vajon megvan a lehetősége ma annak, hogy a magyar hősök véréből felvirágozzon a magyar szabadság? Nincs meg a lehetősége ennek, mert nagyon sok akadály van még a magyar társadalom előtt. Az első és a legnehezebben kezelhető akadály a szovjet csapatok jelenléte Magyarország területén. Jelenlétüknek ezek a koporsók az eredményei, és a megkeseredett mai életünk is. Ezért kérjük a világ valamennyi becsületes emberét, közösen segítsük hozzá a Szovjetuniót, hogy minél hamarabb kivonhassa csapatait magyar hazánk területéről.

A második akadály a kommunista párt, amely görcsösen ragaszkodik a hatalmához, holott a napnál világosabb, hogy az, amit nem tettek meg 43 éven keresztül, a többé már tehető jóvá. Rajtuk múlott, hogy milyen volt ennek a 43 évnek a magyar élete. A magyar népnek csak el kellett viselnie, és ebbe roppant bele a magyar társadalom.

A harmadik akadálya az a szétfolyó társadalmi erő, amely a magyar társadalmat jelenti. Mindannyian tudjuk, hogy a magyar sorskérdést csak összefogással tudjuk megvalósítani. Ezért minden magyarnak felhívom a figyelmét: első kötelességünk, hogy fogjuk össze és ne millió pártba osszuk el a nemzet erejét.

Bízom az egyetemes magyarságban, hogy felülemelkedik apró érdekeken, hogy megvalósítjuk a magyar társadalmat, összefogunk magyar hazánk érdekében. A Magyarországon levő kommunistáknak még nagyon sokáig kell önmagukat rehabilitálni azért, hogy visszanyerjék hitelüket. De nekik nincs szentebb kötelességük, mint a magyar szabadság visszaszerzése. Álljanak közénk és küzdjünk ezért a szent célért együtt, hogy megvalósuljon ezeknek a halottaknak a parancsa. Ezért haltak meg, az ő utolsó kívánságuk a szabad, demokratikus Magyarország volt.

Öt perc nagyon kevés idő ahhoz, hogy az ezeréves magyar nép történetét, fájdalmát el lehessen mondani, ezért arra kérte a háromnegyed 1-kor már mintegy 250 ezerre gyarapodott tömeget, hogy együtt énekeljék el a Boldogasszony anyám című magyar egyházi éneket.

Elhangzása után Rácz Sándor így folytatta:

Ma a világ politikai közvéleménye szimpatizál a magyar törekvésekkel. De ebben a véleményben van valami kis fals is: nem a magyar nép jogos politikai igényeiből táplálkozik. Ezért arra kérem külföldön élő magyar honfitársaimat, hassanak oda, hogy az eredeti, a magyar nép számára megfelelő politikai igényeket támogassa a kultúrvilág.

Befejezésül annyit: Ez a gyász, ezek a koporsók valamennyiünknek azt parancsolják, hogy soha egyetlen nap ne múljon anélkül, hogy ne emlékezzünk Nagy Imrére, mártírtársaira és a 301-es parcella névtelen hőseire, a pesti srácokra, akik nélkül nincs forradalom és akik nélkül nincs szabadság.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük