Connect with us

Koronavírus

Rákos, nem rákos, ez itt a kérdés – A rákszűrésről őszintén

Megosztás

Alighanem sokan hamis leletek miatt aggódjanak majd azok közül  – feleslegesen –  akik részt vesznek az ősszel induló vastagbélrákszűrési programban. A kormány által uniós nyomásra a vastagbélrák ellen indított kampányban alkalmazott teszteknél nagy a fals pozitív eredmények aránya, állítják egyes szakértők.  

Bizonytalanságokkal terhelt szűrőprogram

Ősszel elindulhat végre az országos vastagbél-rákszűrés, melynek kezdőcsomagját a patikákban is átvehetik az érintettek – tudta meg a Népszava.

Bár korábban arról volt szó, hogy a szűrőprogram frontvonalában a háziorvosok állnak, ám annak ellenére, hogy páciensenként ezer forint extra-díjat is kaphatnak, csak az alapellátók fele vállalta a feladatot.

A páciensek egy részéhez tehát más csatornán kell eljuttatni a székletminta vizsgálatához szükséges csomagot. Az otthon levett mintát a laborba kell küldeni, ahol azt vizsgálják, van-e daganatra utaló vérnyom, és erről a leletet elküldik a háziorvosnak.

A Városi Kurírnak több szakorvos is úgy nyilatkozott, hogy a rákszűrésnek ez a módja nem alkalmas arra, hogy érdemben csökkentse a vasragbélrák kései felismerése miatt meghaltak számát.

A hamarosan induló országos szűrőprogramban használt tesztekről szakmai körökben sokan állítják, hogy megbízhatatlan, magas az álpozitív eredmények, vagyis téves riasztások aránya.

Ezekben az esetekben a betegek nemcsak indokolatlanul rémülnek halálra, de fölöslegesen kell további költséges vizsgálatokat kezdeményezni – mondják ugyan ezek  a szakértők. Elmondták azt is, hogy álpozitív eredményhez vezethet az aspirin, a nem-szteroid gyulladásgátló szerek szedése, húsok és egyes zöldségek, gyümölcsök fogyasztása.

Hogyan tovább?

Mindemellett azonban felhívták a figyelmet a „másik oldalra” is, vagyis azokra az esetekre, amikor a teszt nem mutat kóros eltérést, jóllehet, az jelen van.

Mint arról korábban beszámoltunk, a tesztek megbízhatatlan mivolta mellett a legnagyobb problémát  az jelenti, hogy ha ki is szűrik a „gyanús” eseteket, az esetleges későbbi műtéti és egyéb eljárások, vagyis a gyógyítás személyi és anyagi feltételei korántsem adottak.

Önkiszolgáló szűrés

A Népszavának nyilatkozott Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke is,  elmondta, hogy szeptemberben már elérhető lesz a gyógyszertárakban az egységdoboz, amelyben benne lesznek a mintavételhez és annak továbbításához szükséges eszközök.

Azt, hogy pontosan mi a teendő, hogyan kell használni az átvett csomagot, arról a gyógyszerészek adnak felvilágosítást, igaz, egyelőre még ők sem tudják pontosan, mit kell majd mondani a betegeknek. E célra ugyanis még nem készült el a szakembereknek szánt kommunikációs segédlet.

A tervek szerint ősztől a regionális szűrőközpontok értesítenék az 50-70 éveseket, hogy vegyék át a vastagbél-rákszűréshez szükséges csomagjukat vagy a háziorvosoknál, vagy a patikákban. A székletmintát mindenkinek magának kell majd a mellékelt borítékban postára adnia. Az eredményről a páciens, és a háziorvosa is kap értesítést. Akinek a székletében a labor vért talált, azokat arról értesítik, hogy keressék meg a háziorvosukat, akik segítenek a további kivizsgálásban, és odaadják a soron kívüli – vastagbél-tükrözésre – szóló beutalót.

Több mint utópia ?

E vizsgálat elvégzésére 47 központot, megyénként két intézményt jelöltek ki. Úgy tudni, az országos szűrőkampány keretében beutalt betegek vastagbéltükrözésének két héten belül meg kell történnie. A portálunknak nyilatkozó orvosok szerint ez több mint utópia…

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük