Kerítésen innen
Raskó György agrárközgazdász Orbán rossz ötleteiről
Raskó György agrár-közgazdásszal, az Antall-Boross-kormány egykori földművelésügyi államtitkárával készített hosszabb interjút a Népszava, ennek egy részletét szemlézzük.
Az agrárképzésről
A rezsim gőzhengere egyre másra gyűri maga alá az egyetemeket. Összevonások, alapítványok születnek szakmányban. Milyen következményekkel járhat az agráregyetemek központosítása, egy akolba terelése? teszi fel a kérdést a riporter
Nem tartom jó ötletnek, hogy mindent egy kalap alá vegyen az állam. Legalább három, színvonalas, önálló agrár felsőoktatási intézményre lenne szükség Magyarországon. Küzdjenek meg a hallgatókért, a hírnévért. A központosítás megöli a versenyt. Márpedig az oktatás színvonalát emeli az egyetemek- és főiskolák közötti rivalizálás, a világban erre számos konkrét példa hozható. Lehet, hogy megtakarítható lenne egy rektorral, egy hivatallal, központi beszerzéssel néhány milliárd, csak a végén ezért a takarékosságért túl nagy árat fizetnénk. Ha mindenképpen valami közös pénzügyi alapot akar működtetni a kormány az agrárképzésben, akkor is legyenek önálló intézmények, amelyek megharcolnak a forrásokért. A lényeg azonban a paradigma-váltáson van, azaz a jövőben mindenütt a természetes inputanyagokkal dolgozó, környezetbarát termelési és élelmiszerkészítési eljárásokat tanítsák ezekben az intézményekben.
Mi lesz tangazdaságokkal?
Erre megfelelőek lennének a tangazdaságok is, de olyan hírek is lábra kaptak, hogy mint az Akadémia intézményhálózatát, a tangazdaságokat is kiszerveznék az oktatás fennhatósága alól. Milyen következményei lehetnek egy ilyen lépésnek?
Ezt sem tartom jó ötletnek. Ehelyett inkább invesztálni kellene a fejlesztésükbe, mert jellemzően a tanüzemek termelési eszközei, a gépállománya alkalmatlan a korszerű, például a precíziós gazdálkodás oktatására. Nincs jobb helyzetben a szakmunkásképzés sem. Ott is nagyrészt lepusztult, elavult gépeken kénytelenek tanulni a gyerekek. Az állattenyésztő szakmunkás képzés olyan mértékig lemaradt a valóságtól, a mai gyakorlattól, hogy a végzős diák eleinte csak arra alkalmas, hogy végigsöpörje az istállót. A többszázezer forint értékű tenyészállatok közelébe sem lehet engedni őket. Egy frissen végzett traktorost, aki Zetoron, vagy MTZ-n tanulta a szakmát, nem engedhetem a százmilliós kombájnra, mert pillanatok alatt sokmilliós kárt okozhatna benne egy rossz mozdulattal. Sok agrárcég, mi is, a növénytermesztésben, állattenyésztésben saját magunk képezzük az utánpótlást, vagy más cégtől magasabb fizetéssel átcsábítjuk a már képzett szakembert.
Ellentmondásos a helyzet
Mindezek fényében adódik a következő kérdés: egyáltalán, van elegendő magasan képzett szakember a mezőgazdaságban?
Igen is meg nem is. Az mindenesetre biztató, hogy egyre nagyobb arányban – legalább 80-85 százalékban – már magasan képzett szakemberek és gazdák irányításával műveli a földeket hazánkban. Ez az arány tovább emelkedhet, mert az utóbbi évtizedben hallatlanul felgyorsult a generációváltás a mezőgazdaságban. Azt tapasztalom, hogy a környékünkön gazdálkodó egyéni vállalkozók tudásban felnőttek a társas vállalkozások szakgárdájához. Ez elsősorban az úgynevezett „nagyüzemi” növények, mint a gabona, az olajos magvak termelése esetében igaz. A növényvédelemre ez még nem igaz, de növényorvosból van elég, lehet tőlük tanácsot kérni.
Hogy is van ez?
Ez némi magyarázatra szorul. A miniszterelnök a magyar mezőgazdaság elmúlt időszakának sikereit taglaló kötet bemutatóján azt mondta, a hazai birtokszerkezetben a kisbirtok aránya 80, a nagybirtoké 20 százalék. Vagyis a gazdaságok ötöde műveli a terület nagy részét?
Magyarországon több mint négyszázezer mezőgazdasági vállalkozót tartanak nyilván. De ebből 230 ezer – jellemzően őstermelő – birtoka egy hektár alatti. Esetükben inkább hobbiról, önellátásról van szó, nem professzionális agrártermelésről. Velük szemben viszont a mintegy 8 ezer gazdasági társaság, szövetkezet és 50-55 ezer, 10 hektárnál nagyobb birtokon egyéni/családi gazdálkodó használatában van a termőföld közel 90 százaléka. Többségük az én tapasztalatom szerint már hozzáértő módon gazdálkodik. Őket a reálértékben csökkenő uniós támogatás sem küldené padlóra. Szállóigévé nemesedett orbáni mondás: „ne azt figyeljétek mit mondok, hanem hogy mit csinálok”. Mit jelent ez az agrárpolitikában? A nagy- és a még nagyobb gazdák, agrárvállalkozások pozitív diszkriminációját. Azaz a miniszterelnök ki nem mondottan, be nem vallottan a professzionális, nagybani termelés folytatókat támogatja a gyakorlatban, a kicsik esetében a megfelelő szó a lélekápolás, a vigasztalás, miszerint figyelünk rátok is, a voksotok meg nagyon is fontos. Egyébként a miniszterelnök helyesen gondolkodik, már mint, hogy a versenyképességet, a profi termelést helyezi előtérbe, ez valóban nemzeti érdek. A többi a szokásos politikai trükk, a hatalmi játék része. Persze, mint megrögzött demokrata látom ennek a vidékre nézve negatív társadalmi hatásait is. A magyar falu sok szempontból egy feudálkapitalista viszonyrendszerbe zuhant vissza napjainkra, ahol egy-két nagygazda és agrárvállalkozó uralja a terepet, a falu társadalmi életét, de nem csak azért, mert ők helyben a legnagyobb munkaadók.
(Olvassa el a teljes cikket a Népszaván!)
