„Régen ugyanúgy gondolkoztam a hajléktalanokról, mint a liberálisok (…) Most? Ledarálnám mindet!”
Megosztás
A jól bevált módszerrel szinte pillanatok alatt sikerült a regnáló, keresztény értékeire szóban igen büszke magyar kormánynak elérnie, hogy az arra fogékonyak kivetkőzzenek emberi mivoltukból.
A megszólaltatott utcalakók elmondták, hogy nem lehet tudni, mikor melyik lábukkal kelnek fel a szolgálat tagjai.
Mikor milyen hangulatban vannak. Van, hogy csak elmennek mellettem. Néha csak úgy odajönnek beszólogatni. Aztán egyszer csak azt mondják, hogy elég volt, hordd el magad.
A kommandó tagjai büszkék arra, amit csinálnak, meg sem fordul a fejükben, hogy marionett bábként rángatják őket. Is.
Azt kéne bemutatni, hallod, hogy mióta itt vagyunk, az emberek nyugodtabbak, eltűnt a szag, a kosz, nem kell senkinek félni. Odajönnek a járókelők, és megköszönik a munkánkat. És ez azt jelenti, hogy jó az útirány.
A rend őrei…
A beszámolók szerint a rendőrök békén hagyják, tudomást sem vesznek az utcán élőkről. Tehetik, hiszen van helyettük „önkéntes”, aki csupa élvezetből vegzál:
A rendőr itt csak dísznek van – véli Zoltán, aki szinte sértve érzi magát, amikor a területén végigsétál néhány egyenruhás. – Nézd meg, ott mennek, szép egyenruha, minden, de nem néznek se jobbra, se balra. Ott is iszik egy csöves, ott is. Direkt nem látják, hogy ne kelljen intézkedni.
