Connect with us

Kerítésen innen

Régi és új arcok a DK vezérkarában!

dk
Megosztás

Bemutatták az új elnökségi tagokat a Demokratikus Koalíció vasárnapi, budapesti tisztújító kongresszusán.

A Demokratikus Koalíció tisztújító kongresszusának döntése értelmében

a párt ügyvezető alelnöke ismét Molnár Csaba lett. A DK alelnökeinek a tagok Ara-Kovács Attilát, Gy. Németh Erzsébetet, Vadai Ágnest, és Varju Lászlót választották.

A DK elnökségi tagjai Kálmán Olga mellett Arató Gergely, Avarkeszi Dezső, Cserdiné Németh Angéla, Élő Norbert, László Imre, Mezei Zsolt, Ráczné Földi Judit, Vágó István és Varga Zoltán lettek.

A párt elnökségének tagja lett Kálmán Olga volt televíziós műsorvezető, aki korábban két jelölést is kapott a posztra. A politikus az ATV-nek akkor azt mondta:

„A tagság jelöl valakiket, a jelöltek pályázhatnak akár több pozícióra is, utána van egy jelölés-előkészítő bizottság, a véleményezett pályázatok ők eldöntik, kiket ajánlanak a kongresszusba, és a kongresszus dönt a végén”

– aki azt is elárulta, hogy elnökségi tagságra pályázott pártján belül.

A párt elnökének Gyurcsány Ferencet választották újra

a tagok a kongresszust megelőzően, egy 11 napig tartó online pártszavazás során. Délelőtti beszédében Gyurcsány úgy fogalmazott: az önkormányzati választás során megrepedt az a hatalmi szerkezet, a centrális erőtér, amely összetartotta ezt a rezsimet az elmúlt tíz évben. Ez a pártelnök szerint azért történhetett meg, mert a kormányfő összekeverte a vágyait a valósággal.

Erős lett ugyan a nacionalista populisták hangja a világban, de a hangerő nem azonos az erővel, márpedig Európa népei tavaly májusban vereséget mértek az olyan politikai szédelgőkre, mint a magyar kormányfő

– tette hozzá.

Gyurcsány azt reméli, hogy Orbán számára kijózanító lesz, hogy a konzervatív pedagógusok és iskolák is felemelték a hangjukat a nemzeti alaptanterv ellen. A polgárok egy részében arra is elveszett a bizalom, hogy a koronavírus járványt kezelni tudja-e a kormány – mondta a volt miniszterelnök.

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Marics Mátyás

    2020.03.01 20:56 at 20:56

    Óriási gratula @ tisztségükben újraválasztott és az újonnan bekerült vezetőségi tagoknak ! És külön Vadai Ágnesnek a körzetünkben (Esztergom VK.) végzett képviselői munkájáért is ! … Csak így tovább, hogy a kleptokrácia kerüljön minél előbb a történelem szemétdombjára !

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük