Connect with us

Ez a nap

Regionális közlekedési szövetséget hozna létre az LMP

Megosztás

Ennek érdekében módosító indítványt nyújtottak be a 2019-es költségvetéshez – közölte a párt országos elnökségének titkára pénteken Szegeden.

Jelentősen javítható lenne a helyközi közlekedés

Kanász-Nagy Máté sajtótájékoztatóján azt mondta, a regionális közlekedési szövetségek létrehozására azért lenne óriási szükség, mert így jelentősen javítható lenne a helyközi közlekedés.

Helyi vállalkozók bevonásával

A tarifarendszer egyszerűsítés mellett szükség lenne a viteldíjak csökkentésére is – hangsúlyozta a politikus.

Az elnökségi titkár szerint be lehetne vonni a szövetségbe helyi vállalkozókat is, akik adott települések között indítanának iránytaxikat, akár személygépjárművel vagy autóbusszal. Hozzátette: ehhez jogszabályi változtatásokra és pluszforrásokra – megyénként 5-10 milliárd forintra – lenne szükség.

Aprópénz a propagandakiadványokhoz képest

Kanász-Nagy Máté úgy fogalmazott, „ez aprópénz ahhoz képest”, hogy az elfogadásra váró költségvetésben a Fidesz-KDNP-kormányzat mennyit szán „propagandára, látványberuházásokra, haverok, oligarchák kiszolgálására”.

A közlekedési szövetségek létrehozását célzó kezdeményezés a párt által indított helyi ügyek kampányának része. Ennek keretében kis közösségek, adott települések, társadalmi szervezetek által felvetett ügyekre keres megoldást az LMP – tudatta a politikus.

(Forrás: MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük