Connect with us

Kerítésen túl

Rejtélyek nyomában – Két orosz oligarcha családirtásos halála, alig 24 órán belül

Megosztás

Két orosz oligarcha és családja halt meg rejtélyes körülmények között 24 órán belül. Vlagyiszlav Avajevet, a Gazprombank volt alelnökét hétfőn, Szergej Protoszenját, a Novatek olajipari vállalat volt alelnökét, főkönyvelőjét kedden családtagjaikkal együtt holtan találták meg otthonaikban. Mindkét esetben fennáll az idegenkezűség gyanúja

Megosztás

Két orosz oligarcha és családja halt meg rejtélyes körülmények között 24 órán belül. Vlagyiszlav Avajevet, a Gazprombank volt alelnökét hétfőn, Szergej Protoszenját, a Novatek olajipari vállalat volt alelnökét, főkönyvelőjét kedden családtagjaikkal együtt holtan találták meg otthonaikban. Mindkét esetben fennáll az idegenkezűség gyanúja -írta meg az Euronews. 

Golyó által

Vlagyiszlav Avajev holttestét felnőtt lánya találta meg hétfőn moszkvai luxuslakásában, lőtt sérüléseibe halt bele. Ugyanazzal a pisztollyal végeztek feleségével és kisebbik lányával is, ezért az orosz rendőrség által vezetett nyomozás feltevése szerint a Gazprombank volt alelnöke ölhette meg családtagjait, majd ezt követően maga ellen fordította fegyverét.

Szörnyű késelés

Egy nappal később Spanyolországban, a Costa Braván fekvő Lloret de Marban, egy luxusvillában szintén holtan találtak egy másik ismert orosz oligarchát és családját. A spanyol hatóságokat a pár Franciaországban élő fia értesítette, miután nem érte el őket, és semmilyen üzenetére nem válaszoltak. A nyomozók jelenlegi ismerete szerint Szergej Protoszenja felakasztotta magát, előtte pedig késsel végzett feleségével és lányával. Az orosz gazdasági szakember testén azonban nem voltak vérnyomok, ami az általa elkövetett késeléses gyilkosság verziójával kapcsolatosan hagy kérdőjeleket.

Nyomoz a rendőrség

Mindkét halálesetnél vannak olyan nyomok, amelyek miatt egy külső elkövető által elkövetett gyilkosság verzióját sem lehet kizárni. A nyomozások ilyen irányban is zajlanak. Mindkét orosz oligarcha a Kreml egykori bizalmi emberének számított. A Novatek cég szoros pénzügyi kapcsolatban áll a Gazprombankkal, amelyen keresztül történnek a Gazprom által értékesített olaj- és földgázkészletek ellenértékeként érkező külföldi pénzek átutalásai.

Hírek szerint egyik elhalálozott orosz oligarcha sem szerepel az Oroszországot sújtó nyugati gazdasági büntetőintézkedések szankciós listáján.

Oligarchalét (és nem lét) a Putylerájban

Vlagyimir Putyin, aki testközelből figyelte a Jelcin-rendszer végvonaglásait és jelentős személyes része is volt abban, hogy az utolsót rúgja, helyesen ismerte fel az orosz társadalom utálatát a hipergazdagokkal szemben. Jól látta, hogy az előző 70 év kvázi-egyenlősége és kollektív nyomorúsága után keveseknek volt kedvére a hirtelen megjelent hivalkodó gyülekezet. Nem lettek hipersztárok olyan emberek, akiket nem is ismertek, nem választottak meg, és csak eltűrték őket, cserébe a személyes jólét ígéretéért.

Nem övezte őket olyan elismerés, mint Amerikában az önerejükkel bizonyító Gates, Jobs, Buffet, Bezos vagy Musk neveket, akiknek pályáját egyetlen dollár közpénz sem mozdította előre.

Forrás: Euronews

Kapcsolódó

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. csipetke

    2022.04.24 09:18 at 09:18

    Putyinnal kapcsolatban minden elképzelhető. Oroszországban a neki nem tetsző emberek csak úgy megmérgeződnek, felakasztódnak, elüti őket egy autó, hátbalövik magukat akár többször is. Fura egy ország, annyi szent

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük