Connect with us

Kerítésen innen

Sopánkodási csúcs a Duna paksi vízszintje miatt ….

Megosztás

A Duna az előre jelzetthez képest előbb éri el a rekord alacsony vízszintet Paksnál. Ezért a szakemberek már szerdán késő délután elrendelték az atomerőmű környezetében a hármas fokozat életbe lépetését.

Megosztás

Ahogy arról a Városi Kurír is beszámolt, a Duna az előre jelzetthez képestnél előbb éri el a rekord alacsony vízszintet Paksnál. Ezért a szakemberek már szerdán késő délután elrendelték az atomerőmű környezetében a hármas fokozat életbe lépetését.

Sopánkodási csúcs

Az M1 szerdai műsorfolyamában állandó, visszatérő hír volt a Duna rekord alacsony vízállása. Tudósító jelentkezett be a budapesti Duna-partról, majd egy másik riporter már az esztergomi Kis-Duna teljesen kiszáradt medrében sétálgatott, míg a Mohácsról bejelentkezett híradóstól megtudtuk, hogy további apadás várható, már csütörtökön 62 cm alá fog süllyedni a Duna vízállása Mohácsnál.

Sopánkodtak azon, hogy milyen csapás ez az élő Dunának, sőt az alacsony vízállás nagy károkat okozott a teherszállításnak is a folyami hajózás korlátozása miatt. Egy témát gondosan kerültek: milyen gondot okoz az alacsony vízállás a Paksi Atomerőmű működésében?

Azt nem tudom sem elhinni, sem elfogadni, hogy egyetlen szerkesztőnek és műsorvezetőnek sem jutott eszébe, hogy rákérdezzen mi van Pakson. Mi várható?

Egész egyszerűen nem beszéltek róla, a közszolgálatinak hívott csatorna nem tartotta fontosnak, hogy az ország áramellátásának negyedéért felelős atomerőműnél érdeklődjenek. Pedig már hetekkel korábban is hallhattunk arról, hogy az alacsony vízállás gondot okozhat Pakson.

Az iszap fogságába estek a kishajók

A Duna Esztergomnál. Fotó: KEMMA

A Komárom-Esztergom megyei hírportál már reggel arról írt, hogy Neszmélynél az iszap fogságába estek a kishajók. Komáromnál kedd hajnalban a vízmérce nulla pontjához képest -2 centiméternél állt a vízszint.

A Duna bizonyos szakaszain már hajózási tilalmat rendeltek el. Gyakorlatilag a folyó mellékágainak pedig megszűnt a vízpótlása. Ez a jelenség leginkább a Neszmély és Süttő közötti kemping kikötőjében érhető tetten, ahol a kisebb ladikoktól a luxusmotorcsónakokig az iszapban vesztegeltek a vízíjárművek.

Paksi Atomerőmű: hármas fokozat

Estére kiderült, hogy a paksi atomerőműben hármasra emelték a Duna alacsony vízállása miatt életbe lépett intézkedési terv fokozatát.

Az atomerőmű honlapján azt írták: a folyó az előre jelzetthez képest előbb éri el a rekord alacsony vízszintet Paksnál. Ezért a szakemberek már a késő délutáni órákban elrendelték a hármas fokozat életbe lépetését.
Ez azt jelenti, hogy az atomerőmű és a vízügyi igazgatóság szakemberei csütörtökön megkezdik a biztonsági rendszerek folyamatos hűtővíz-ellátásához szükséges, kisegítő szivattyúk telepítését.

Ezt a műveletet akkor is végrehajtják – ekkor már védelmi gyakorlattá minősítve -, ha a Duna vízszintje az előrejelzéseknek megfelelően pénteken visszaáll korábbi, a 2. fokozatot indokoló „kisvizes” szintre.

Hozzátették: a 3. intézkedési fokozat az atomerőmű működését nem befolyásolja.

Az intézkedési terv első fokozatát a Duna Balti-tenger felett mért 85 méteres szintje elérésekor vezetik be, a második fokozat 84,5 méteres, a harmadik 84 méteres szint alatt lép életbe.

Feltehetően robbanótest került elő a Lánchídnál

Aknagránát került elő a fővárosban, a Lánchíd pesti hídfőjénél szerda délután; a tűzszerészek a robbanótestet elszállították – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.

Markovics Zita elmondta: egy német gyártmányú, 120 milliméteres második világháborús aknavetőgránátot találtak.

A tűzszerészi munkálatok miatt csak egy rövid időre korlátozták a gyalogosforgalmat – közölte a kommunikációs tiszt.

(KEMMA/MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük