Connect with us

Kerítésen innen

A szegény emberek a járvány alatt is éhesek – Rendhagyó ételosztás Debrecenben

etelosztas
Megosztás

A koronavírus járvány miatt a magyar kormány veszélyhelyzetet hirdetett. A betegség sajnos terjed, naponta újabb fertőzött emberek ezrei kerülnek kórházba. A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete tagjaiként sokat vívódtunk, mi legyen Debrecenben a hónap utolsó vasárnapjára szervezett ételosztással.

A szívünk azt üzente, hogy a szegény emberek a járványban is éhesek,

számítanak ránk, szükségük van a segítségünkre. Tudjuk, sokan jobban félnek az éhezéstől, mint a korona vírustól. Sajnos ebben a helyzetben azonban nem vállalhatjuk a fertőzés terjedésének a kockázatát.

Sajnos az ételosztást le kellett mondanunk. Sokan számítottak ránk, de nem tehettünk másképpen. A szigorítások enyhítése után ismét várunk majd minden nélkülözőt.

Az egyesületünk tagjai úgy gondolták ugyanakkor, hogy a járvány tombolása közepette is szeretnének segíteni, tenni, amit már 10 éve.

Tudjuk, hogy Mentőszolgálat dolgozói is éjjel, nappal végzik áldozatkész munkájukat.

Így van ez Debrecenben is. A járvány miatt a mentők leterheltsége a sokszorosára nőtt. A magunk szerény módján szerettük volna megköszönni mindazt, amit értünk tesznek.

Előzetes egyeztetés után vasárnap 50 adag ételt vittünk a debreceni Mentőállomásra.

Örömmel fogadták, elmondták, érzik az emberek jóindulatát, segítőkészségét. Egyesületünk több tagja vállalta, hogy a jövő héten önkéntesként segíti a mentők munkáját.

A következő állomásunk a Kamilla Anyaotthon volt

Majd a Nap utcai Családok Átmeneti Otthonát kerestük fel. Mindkét helyen a szülők és gyermekeik örömmel fogadták az adományt, a vasárnapi ebédet. Minden család kapott élelmet, ruhát is vittünk magunkkal. A gyerkőcök Mikulásos csokit is kaptak, amit azonnal elkezdtek majszolni, nagy boldogan. A két otthonba 50-50 adag ételt vittünk.

Így Advent első vasárnapján 150 adag töltött káposztával tudtunk segíteni. A járványügyi előírásokat mindenütt betartottuk, hiszen az élet a legfontosabb.

Az egyesület készül a karácsonyi időszakra

Kérjük, aki tudja, anyagilag is támogassa, hogy mind több családnak tudjunk a szeretet ünnepén segíteni.

Számlaszámunk: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete; Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802

Az egyesület a jövőben is a maga szerény módján igyekszik segíteni a nehéz sorsú embereknek. Minden adomány jó helyre kerül, hiszen sokan élnek városunkban igen nehéz körülmények között. Karácsonykor -ha nem tudunk utcai ételosztást tartani- akkor a mostanihoz hasonló módon szeretnénk segíteni, többek között a hajléktalan debrecenieknek is.

pápa

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Alföldi Róbert: ez a valóság a fantasztikusan fejlődő, Európának példát mutató kb 9.850.000 lakosú országban.... - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük