Rendhagyó formában rendezték idén a K&H mozdulj! futófesztivált

A koronavírus-járvány miatt rendhagyó formában rendezték szombaton a 26. K&H mozdulj! félmaraton és futófesztivált.

Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója az M1 aktuális csatornán azt mondta, január elején volt egy futóverseny a főváros határában, azóta a koronavírus-járvány miatt ez volt az első.

Hozzátette, a veszélyhelyzet megszűnése ellenére is óvatosak voltak, és bár a K&H mozdulj! futófesztivál 25 éven keresztül váltóverseny volt, ezúttal a három- és hatfős csapatok részvételére nem volt lehetőség, csak egyéniben lehetett nevezni.

Felidézte, hogy több ezer ember együtt szokott elrajtolni,

most viszont húszfős csoportokban indultak a futók, akik kétszer kétsávos utakon haladtak,

ezzel is elősegítve a távolságtartási szabályok betartását.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kocsis elárulta, hogy idén visszafogottabb volt az érdeklődés a megszokottnál.

“Több indulót vártunk, mert bár a 2500 nevező sem rossz szám, de hozzászoktunk Budapesten akár a 10-20 ezres létszámokhoz is. Persze, egyáltalán nem baj, hogy az emberek óvatosak, hiszen a járványnak még messze nincs vége” – magyarázta.

A győztesek

5 km: Szinte Bálint (Váci Reménység) 16:47 perc
10 km: Fekete Balázs (BHSE) 32:29 p
Félmaraton: Farkas Dárius Ádám (BEAC) 1:12:01 óra

(MTI)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük