Connect with us

Kerítésen innen

Rendkívüli: létezik a vitáért és a szólásszabadságért kiálló fideszes!

cseri-tamas
Megosztás

Újra történelmet írunk Vásárhelyen: Cseri Tamás fideszes frakcióvezető lemondott feladatköréről tiltakozásul a Fidesz városi médiumok ellen bejelentett bojkottja miatt (ha jól értelmezem) – írta Márki-Zay Péter közösségi oldalán.

„Amikor ma először a Fidesz bojkottjáról értesültem, meg sem lepődtem

– a saját médiájukból az ellenzéket kitiltó, ott megkérdezésünk nélkül rólunk hazudozó, családtagjainkat aljas módon tönkretevő állampárt most elfogultságra hivatkozva jelentette be, hogy többé nem vállal nyilvános vitát.

Cseri képviselő úr viselkedése viszont őszintén meglepett

már azzal is, hogy hétfőn eljött szemtől szembe beszélgetni, de ma a FIDESZT KRITIZÁLÓ FIDESZES szerepével még inkább.

De mi is történt valójában?

Cseri Tamás, a Fidesz helyi frakcióvezetője az alábbi közleményt írta közösségi oldalán:

„Bár elfogadhatatlannak tartom, hogy a jelenlegi városvezetés 80 millió forint közpénzből üzemeltet médiacentrumot, miközben ezekben a pillanatokban is közalkalmazottak tucatjaival töltetnek ki „önkéntes” nyilatkozatot bérük feléről történő lemondásról,

de azt sem tudom elfogadni, hogy ezért negligáljak politikai vitát bárhol.

Úgy érzem, így ezek után képtelen vagyok frakciónk álláspontját hitelesen képviselni

Miként is adhatnék rendszeresen interjúkat, írhatnám politikai szösszeneteimet, szerkeszthetnék politikai lapot, ha közben szaladgálok egyes médiumok kérdései elől? Hogy is vállalhatnék politikai csörtéket a polgármesterrel, ha ezeket nem vállalnám vele szemtől-szemben is bárhol?

Sok minden történt velem, velünk az utóbbi két évben

Kaptam hideget-meleget, feleségem húsz év után megfosztották imádott munkájától, rágalmazták még gyermekem is, röhejes vádakkal próbálják jelen pillanatban is Márki-Zay képviselői, jogászai elvenni mandátumom. Igyekeztem mindezt türelemmel és derűvel elviselni, általában sikerült, néha pedig nem.

Viszont a politikai gyávaság vádját képtelen vagyok emberileg megemészteni. Márpedig a hétfői polgármesteri vita után a mai Fidesz közleménynek más interpretációja úgysem lesz, ha megszakadok a magyarázkodásba akkor sem.

Így mai napon a frakció vezetéséről, lapszerkesztésről lemondok és visszavonulok netes felületemről is

Elnézést kérek mindenkitől, akit ezzel váratlan helyzetbe hoztam és azoktól is, akiknek csalódást okoztam! Képviselői feladataimnak természetesen ezután is legjobb tudásom szerint eleget teszek, míg arra van igény és lehetőség.”

Remélem, – folytatta bejegyzését Márki-Zay- egyre több fideszes fog tiltakozni az új kommunista pártállam ellen:

  • kórházakból betegek lelkiismeretlen kilakoltatása ellen (két igazgató hős is akadt, őket kirúgással büntették)
  • bűnöző migránsok betelepítése ellen (ez ellen csak a Fidesz náci tagozata kampányolt, de őket is gyorsan leállították)
  • a gyűlöletkampányok ellen (legutóbb ez ellen Grezsa István tiltakozott, le is támadta őt Lázár János jobbkeze)
  • a nyilvánvaló lopás ellen (az új vásárhelyi közgyűlés két fideszes tagja is elhatárolódott az előző városvezetés lakáseladásaitól)

figyu

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Szabó+Vera

    2020.04.29 19:24 at 19:24

    Süllyed a narancsos naszád ! ……. menekülnek ……

  2. Hegedűs+Imre

    2020.04.30 17:27 at 17:27

    Én szeretnék választ kapni Cseri Tamás városvezetés elleni vádjaira is: kik és mivel támadták őt, miért fosztották meg állásától a feleségét…

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük