Rendőrkézen a drog-mama és csapata – kik azok az embercsempészek?

​​​​​​​Egy 25 éves magyar nő, a „mama” rendkívül szervezetten, nemzetközi szinten irányította drog-kereskedő bandáját. A  “mama” futárait és őt magát is a cseh társszervekkel együttműködve fogták el a magyar rendőrök.

Fedőneve “mama”

A hatóság drog-kereskedelem bűntett gyanúja miatt folytat eljárást a 25 éves M. Alexandra Mária ellen. A gyanú szerint a 25 éves „mama” fedőnevű nő rendszeresen vásárolt drogot külföldről, a marihuánát rokonok és futárok révén hozatta be az országba. A drog-futárok részére megszervezte a pénzváltást, a vonatjegy vásárlását, a beszerző utakat pedig folyamatosan koordinálta, majd a beérkező árut tovább értékesítette.

  • A nő férje és unokaöccse 2020. július 12-én bukott le egy kilogramm marihuánával a Kelenföldi Pályaudvaron, amikor vonattal  Bécsből Budapestre hozták a kábítószert.
  • Egy másik futárt 2020. október 23-án fogtak el a rendőrök a szobi vasútállomáson, amikor egy Szlovákiából érkező vonattal több mint három kilogramm kannabiszt csempészett be az országba.
  • A nő utasítására hozott kábítószert az a férfi is, akit a rendőrök szintén a szobi vasútállomáson fogtak el 2020. december 4-én, és ruházatába rejtve öt csomag, mintegy egy kilogrammnyi kannabisz volt.

Az utóbbi  a két ügyben a Váci Rendőrkapitányság folytat eljárásokat.

+ Egy ki embere csempészet

„Mama” nem csak kábítószerben utazott. A rendőrök a nőt akkor fogták el Kunszentmártonnál, amikor 2021. január 11-én egy társával hat szír illegális migránst szállítottak autójukkal. A cél az volt, hogy a déli határtól átutaztassák őket az országon. Az embercsempészés ügyében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz.

A nőt a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Ki is az az embercsempész?

2015 óta nap mint nap egyre többször és többször hallunk a migránsokat ide-oda szállítgatóembercsempészekről de vajon tudjuk-e, hogy szakszerű fogalmak szerint  kit nevezhetünk valóban embercsempésznek?

Dr. Lakatos Ádám ügyvéd így ír az embercsempészetről:

“Hatályos büntetőtörvényünk szerint embercsempészés (embercsempészet) bűntettét (Btk. 353. §) követi el az a személy, aki államhatárnak más által a jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépéséhez segítséget nyújt. Kiemelkedő társadalomra veszélyessége miatt már a bűncselekmény alapesetét is akár három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény. Az embercsempészés (embercsempészet), bár bűnsegély szerű bűncselekmény, azonban a jogalkotó külön, önálló bűncselekményként nevesít a közigazgatás rendje elleni bűncselekmények között. A bűncselekmény elkövetője, azaz az embercsempész bárki lehet, a bűncselekmény passzív alanya pedig az, akinek az elkövető az államhatár átlépéséhez jogszabályi rendelkezések megszegésével segítséget nyújt. Ilyen jellegű segítségnyújtás lehet pl. az államhatáron történő átszállítás, az útbaigazítás, a tanácsadás, térkép átadása megrajzolt határátlépési útvonallal, valamint akár a határátlépés előtti éjszakán szállás biztosítása, élelmiszerrel vagy ruhával történő ellátás is, amennyiben az elkövető tisztában van azzal, hogy mit tervez az a személy, akinek segítséget nyújt. Fontos kiemelni, hogy az embercsempészés nem csak az országhatár közelében, hanem az országban bárhol, sőt, az ország határain kívül is elkövethető.”

drog

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük