Rendőrkézen a Mester utcai késelő

Letartóztatták a IX. kerületi villamosmegállóban történt késelés gyanúsítottját – közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán. A közlemény szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra rendelte el az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított férfi letartóztatását.

Késelés a villamosmegállóban

A megalapozott gyanú szerint a férfi egy társaság tagjaként szombat délben a Mester utcai villamosmegállóban szóváltásba keveredett egy másik férfival, akit késsel szívtájékon szúrt, majd társaival elmenekült a helyszínről. A sértett életveszélyes sérülést szenvedett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a támadó társait egy nappal később elfogták, és a támadó kiléte is ismertté vált. Ezután a késelő feladta magát.
Az ügyészség azért kezdeményezte a férfi letartóztatását, mert esetében fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye. A férfi feltehetően hajléktalan; más, ellene folyamatban lévő büntetőügyek eljárásában idézésekre nem jelent meg, ezért korábban elfogatóparancsot is kibocsátottak vele szemben. A letartóztatás elrendeléséről szóló végzés végleges – tudatta a törvényszék.

<<FRISS HÍREINK!>>

késelő

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük