Alakul a „rétschöl kotűr”? – két tucat cég ad közpénzből tanácsot a magyar divatélet fellendítéséért

Két tucat céggel, szervezettel kötött tanácsadói szerződést a magyar divatéletet közpénzből fellendíteni hivatott, Orbán Ráhel barátnője által vezetett Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zrt – írta meg a Népszava.

Tanácsot adni tudni kell!

Többek között a kormányzati közbeszerzések néhány állócsillagával is szerződött a Bata-Jakab Zsófia által vezetett cég, így az SBGK ügyvédi irodával, amelyről köztudott, hogy az Orbán-család házi jogászának is számító Bajkai István országgyűlési képviselő résztulajdonában van. A politikus-ügyvéd képviselte már Orbán Ráhelt és férjét, Tiborcz Istvánt, az irodája pedig milliárdos tételekben nyert közbeszerzéseket.

A kommunikációs feladatokra a Lounge Design Szolgáltató Kft. és New Land Media Kft. alkotta konzorciumot választották ki, amely a Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda megbízásából a kormányzati kampányok állandó lebonyolítója.

Mellettük a szakértők között felbukkan a korábban a Századvéggel együtt közbeszerzési pályázatokon induló Equinox Consulting, vagy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) is. Ez utóbbi azért különös, mivel a Rogán Antal felügyelte MTÜ – amely szintén az Orbán-Tiborcz házaspár felségterületeként ismert – a tulajdonosa is a divatügynökségnek.

Hogy mennyiért? Az nem publikus….

Azt ugyanakkor az állami divatcég nem árulta el az érdeklődésünkre, hogy melyik vállalkozástól mennyiért vásároltak szolgáltatást.

Az állami divatügynökség több milliárd forint közpénzből gazdálkodik, és egy villát is kaptak az Istenhegyi úton.

A Magyar Divat & Design Ügynökség portálhoz eljuttatott levele szerint

„a piaci szereplők elemzését követően a szakma szabályait betartva”,

a megítélésük szerint legjobb piaci szereplőket hívták meg a versenyeztetési eljárásra, és az ajánlattevők által nyújtott ajánlatokat

„a versenykiírásban szereplő paramétermátrix alapján kiértékelve”

hirdettek eredményt.

Herczeg Zoltán közösségi oldalán kommentálta a hírt:

„Én -mint az ország egyik legismertebb divattervezője- például kurvára örülök, hogy a matyar divat nevében már több száz és száz millió forintinyi közpénz talált új (régi) gazdára a tanácsadói és szakértői és jogi és tökömtuggyamilyen célokra és „feladatokra” és szerződésekre, külsős cégekre és tanácsadókra, szakértőkre, ügyvédi irodákra, konzulensekre, kommunikációs cégekre, rózsadombi villairodára és pezsgős vacsorákra, milánói túrákra, mert ebből egyenesen következik, hogy

előbb-utóbb a divatra is csak jut majd abból a sok milliárdból néhány tízezer.

Azóta is lelkesen várom… Ha valamelyik kedves, divatos kollégám cáfolni tudna, szeretettel várom véleményét. Köszönöm!”

One thought on “Alakul a „rétschöl kotűr”? – két tucat cég ad közpénzből tanácsot a magyar divatélet fellendítéséért

  • Hát persze. Így megy ez fideszéknél. Nincs ebben semmi különös. A fidesz így épült fel. Ha a valaki valakijének a valakije valami jó zsíros állásra ácsingózott, hát lett neki olyan. Hogy most sajátlábú récsöl is azt csinálja, mint az apja, csak még kisebb mértékben, ez se furcsa.
    Elsz@rják a közpénz milliárdokat egymás közt.
    Ez egy belterjes banda. „22-ig jól megszedik magukat, mert aztán el lesz zárva a pénzcsap, addig mindenből kiszedik, amit csak lehet. De ha már divat, legalább az Orbán család öltözne normálisan. De hiába vannak láthatóan drága gönceik, mégis úgy néznek ki, mintha rájukborult volna egy turkáló. A drága göncöket viselni tudni kell, de ez orbánéknak nem jött össze. Herczeg Zolinak meg tökéletesen igaza van

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük