Connect with us

Kerítésen innen

Rétvári szerint dobogósak vagyunk az oktatásra költött pénzmennyiségben, ami az jelenti….. Mit is?

dobogo
Megosztás

Az OECD államai közül Magyarországon nőttek az egyik legnagyobb mértékben az oktatási kiadások – közölte Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke vasárnap az MTI-vel. Sikerpropaganda és ami mögötte van…..

Egy újabb (majdnem) leg…..

Rétvári Bence felidézte, hogy ebben a hónapban jelent meg az OECD éves oktatási jelentése, az „Education at a Glance” 2020-as kiadványa, mely ezen országok oktatási adatait mutatja be.
Az elemzés kitér a költségvetési oktatási kiadások alakulására is, amelyek 2012 és 2017 között az OECD országaiban átlagosan évi 1,3 százalékkal nőttek.

Magyarországon ez az arány az OECD átlag több, mint háromszorosa, azaz 4 százalék volt.

Pedagógusbéremelés

Kifejtette: a bővülésben jelentős szerepe volt az ebben az időszakban zajló 50 százalékos pedagógus béremeléseknek és a több mint 900 helyszínen zajló iskolai fejlesztéseknek.

Ezzel az eredménnyel Törökország és Izland után Magyarország áll a tabella harmadik helyén, megelőzve többek között Németországot, Belgiumot, Ausztriát, Finnországot és Svédországot is.

Közbevetés….

Rétvári elemzésével ellentétben a fenti adat azt jelzi, hogy a magunk mögé utasított országokban a tanárok eddig is lényegesen több fizetést, elismerést kaptak, így az emelés mértéke jogosan kisebb a rettentően alulfizetett magyar pedagógusokénál.

Vissza a sikerpropagandához….

Az OECD által is visszajelzett növekvő oktatási ráfordítások is jelzik, hogy Magyarország folyamatosan tudja csökkenteni a különbséget Nyugat-Európához képest

– mondta Rétvári Bence. A kormánypárti politikus kitért arra is, a hároméves kortól kötelező óvodába járás bevezetésének is köszönhető, hogy Magyarországon a 3 és 5 évesek 92 százaléka vesz részt óvodai vagy általános iskolai nevelésben, míg ezzel szemben az OECD-átlag csak 88 százalék.

Ugyanilyen kedvezőek az arányok az egy pedagógusra jutó gyerekek számát tekintve:

míg Magyarországon egy pedagógusra 12 gyerek jut, addig az OECD országokban átlagban 14 gyerek.

Hogy jött ki?

Tehát a legtöbb OECD-országban ugyanannyi diákra jóval kevesebb tanár jut, mint hazánkban. A pedagógus-utánpótlás biztosítása láthatóan a legtöbb országban komoly feladat, de Magyarország eredményesebb ebben, mint sok, nálunk gazdagabb ország

– hangsúlyozta Rétvári Bence. Megjegyezte: az elemzés kitért a koronavírus-járvány hatásaira is.

A jelentés megállapította, hogy Magyarországon az osztálylétszámok megfelelnek az OECD-átlagnak, így a megfelelő óvintézkedések betartása mellett adottak az eredményes védekezés feltételei.

Bár a baloldal rendszeresen támadja a magyar oktatási rendszert, ugyanakkor az OECD adatai számokkal cáfolják a baloldal politikai állításait

– mondta a KDNP alelnöke. Kiemelte:

a Fidesz-KDNP-kormány által hozott oktatási intézkedéseknek köszönhetően Magyarország az oktatás számos területen gyorsabban tudott haladni, jobb eredményeket tudott elérni, mint a többi OECD-ország.

További leg….-ek a közelmúltunkból

 

oszkó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük