Connect with us

Kiemelt hírek

Rétvári újabb botrányos beszéde

kormányzat
Megosztás

Olvasom az MTI híreit, és nem tudom, sírjak-e vagy nevessek. Fogalmam nincs, vajon hol élhetnek a Fidesz-KDNP vezető politikusai, ha ilyen botrányosan nincsenek tisztában számos dologgal. Most például konkrétan a magyar egészségügy helyzetével.

Kórházi fertőzés

Nekem egy gyerekkori barátnőm halt meg igen gyorsan kórházi fertőzésben a János Kórházban. Ugyancsak ott kapott két évvel ezelőtt kórházi fertőzést az egyik kollégám. Még mindig kezelik. Nem tudom, létezik-e olyan gyógyszer, amivel nem próbálkoztak, hogy végre meggyógyuljon. Én csak azzal vigasztalom, örüljön, hogy nem halt meg.

MR-vizsgálatra kellene mennem. Napok óta hiába próbálkozom, hogy időpontot kapjak – természetesen hónapokkal későbbre – egyszerűen föl sem veszik az intézményben a telefont. Vagy ha mégis, akkor kapcsolnak valahová – és ott nem veszik fel.

Az öcsém nagyon beteg, de – talán nem véletlenül – nem hajlandó kórházba menni.

Magyarok tízezrei haltak meg az elmúlt években,

mert a kormány tönkretette az egészségügyet. Tízből nyolc ember a gyógyítást évek óta sújtó megszorítások miatt hal meg, mert nincs elég műszer és orvos, mert napi szinten maradnak el életmentő műtétek, és a megelőző szűrőprogramok sem működnek úgy ahogy a 21. században kellene. Míg 2008-ban az egészségügyi fogyasztói indexen Magyarország a 15. helyen szerepelt a 35 európai állam között, tíz évvel később a 33. helyre szorult vissza, és már csak Albánia és Románia van mögötte.

Mindezek után az MTI tudósítása szerint -ahogy arról mi is hírt adtunk-  ezt tudta mondani kedden Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Kemencén:

„2010 óta Magyarországon a lakosság várható élettartama 74,7 évről 76 évre emelkedett. Rétvári Bence, aki a térség KDNP-s országgyűlési képviselője is, hangsúlyozta az egészségügy több területén eredményeket ért el Magyarország. Az államtitkár ezek között említette a 65 év alatti, krónikus betegségben elhunytak számának csökkenését, hozzátéve, az Európai Unióban ebben 10 százalékos, Magyarországon pedig 15 százalékos javulás történt.”

Mit lehet erre válaszolni?! Tényleg nem tudom, sírjak-e vagy nevessek! Inkább sírni kell, hogy ilyen felelőtlen, érzéketlen politikusok kezében van a magyar emberek sorsa, élete. De már a sírás nem segít!

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. HAJDU ILONA

    2019.09.25 09:45 at 09:45

    A NYÍRŐBEN DOLGOZIK A FIAM. NA ODA KÉNE RÉTVÁRIT BEFEKTETNI. ELÉG LENNE EGY HÉT,HOGY MEGTANULJA,HOGY A MAGYAROK ISTENE VILÁGGÁ MENT,MERT EZEKEN A ZÁRT AGYÚ EMBEREKEN MÁR Ő SEM TUD SEGÍTENI.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük