Connect with us

Budapesti hétköznapok

Rogán lesz a „fő-utcaseprő” – A kormány éjjel megint megbicskázta a fővárost

Rogánék kaszálták a legnagyobbat az augusztus 20-i dzsemboriból, a végösszeg 10.300 millió forint volt
Megosztás

Orbán szerint -úgy tűnik- a biztonságot -mint már oly sokszor- Rogán Antal jelentené. Szinte nem múlik el nap, hogy az ország kormánya valamilyen újabb ötlettel ne törjön saját fővárosa lakóira. A legutóbb, miközben Budapest pandémiás álmát aludta, alig néhány perccel éjfél előtt ismét benyújtottak két tervezetet, ami a főváros önállóságának ismételt csonkolását jelentené. 

Karácsony Gergely kommentárjából

„A kormány szándékai, céljai egyszerűen leírhatók: bár az önkormányzatok meg tudnák csinálni jól és olcsón a közfeladatokat, nekik nem hagyják, mivel azonban a saját maguk által összetákolt állami cégek képtelennek bizonyultak erre, inkább eladják az egészet, mindennek az árát persze végül az emberek fizetik meg.

És mindezt Rogán Antal fogja levezényelni. Szép mesterterv, mondhatom.

Az éjjel megjelent mindkét fontos törvényjavaslat ugyanazt a célt szolgálja,

a privatizációt.

Előbb államosítottak, központosítottak, most pedig koncesszióba adnák a hulladékgazdálkodást és a mobil díjfizetés rendszerét. Ahogy az lenni szokott, ezzel megint átírják a Fővárosi Önkormányzat terveit, és mindkét törvényjavaslat magában hordozza a veszélyt, hogy Budapest és a budapestiek kárvallottjai lehetnek a folyamatnak. Megküzdünk érte, hogy ezt elkerüljük. A hulladékgazdálkodásról szóló új törvényjavaslat nyílt beismerése annak, hogy az állami Kukaholding megbukott.

Ezt mi Budapesten pontosan tudjuk, hiszen eddig is úgy működött ez a tákolmány, hogy a budapestiek által befizetett szemétdíjat egyszerűen zsebre tette, és nem adta vissza a fővárosi közszolgáltatónak, így a veszteséget Budapestnek kellett állnia”

A fentieket a főpolgármester közösségi oldalán tette közzé, több más gondolat társaságában.

Tüttő Kata iróniája…

Az üzemeltetésért felelős főpolgármesterhelyettes is megszólalt az ügyben, ugyancsak közösségi odalán:

„Micsoda névnapi ajándék!
Egy éjszaka benyújtott törvényjavaslat a hulladékgazdálkodás államosításáról. Gondolom azért, mert eddig minden amit államosítottak az jobban működik, lásd iskolák és kórházak. Egy cégnek adják oda az egészet. Az önkormányzati cégek helyett, egy magáncég kezébe kerülhet az egész hulladékgazdálkodás.
Azért „államosít” a kormány, hogy a végén privatizálhassa a tevékenységet.”
Az a bizonyos jól felturbózott Orbán-féle 133 „bátor ember” (magyarul csinovnyik) a fentiekkel persze mit sem törődve -ne legyen kétségünk- megszavazza majd Rogán Antalnak az újabb hatalomszeletet,  ahogy a gazda parancsolja.

Rogán.itt, Rogán ott, Rogán mindenhol:

rogán

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük