Connect with us

Ez a nap

Mereven elutasítják a román politikusok az erdélyi magyar pártvezetők autonómianyilatkozatát

Megosztás

Merev elutasításba ütközött a román politikusok részéről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének hétfői közös nyilatkozata, amelyben megerősítették az általuk képviselt közösség autonómiaigényét, párbeszédet szorgalmazva a témáról a román többségi társadalommal.

A keddi román lapok többsége Liviu Dragneát, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének reagálását idézi, aki az autonómiát olyan elfogadhatatlan és alkotmányellenes követelésnek nevezte, amely nem lehet alku tárgya. Tág teret kapott a sajtóban Ludovic Orban ellenzéki pártvezető, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke elutasító nyilatkozata is, aki szintén az – országot egységes és oszthatatlan nemzetállamként meghatározó – alkotmányra hivatkozva utasította el a magyar politikusok követelését.

A Maszol.ro hírportál a Traian Basescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Pártjának (PMP) ügyvezető elnökét idézte. Eugen Tomac képviselő „felesleges feszültséget szító durva provokációnak” nevezte a magyar pártvezetők közös nyilatkozatát. Tomac szerint a román állam mindig megértéssel fordult a kisebbségek felé, a magyar vezetők azonban „kihívóan viselkednek és a románok béketűrését tesztelik” a centenárium (az Erdély és Románia egyesülését kimondó Gyulafehérvári Nyilatkozat századik évfordulója) évében.

Adrian Oros, a PNL Kolozs megyei képviselője a Cotidianul Transilvanban az RMDSZ parlamenti támogatását élvező szociálliberális kormánykoalíciót bírálja, amiért az belső hatalmi vitái miatt „nem ér rá” a centenáriummal foglalkozni, amelyet az RMDSZ „lábbal tipor”.

A PsNews.ro hírportálnak nyilatkozó Cosmin Gusa politikai elemző, a Realitatea hírtelevízió tulajdonosa úgy vélekedett: a magyar pártok tudatosan szítanak társadalmi feszültséget a centenárium évében, akcióikat pedig a budapesti kormány hangolja össze. Gusa úgy vélekedett: az eltérő politikai érdekeket követő, egymással szemben személyes ellenszenvet is tápláló erdélyi magyar pártvezetők sosem adtak volna ki közös állásfoglalást, ha azt nem Budapest írta volna elő számukra, beavatkozva ezáltal a román belpolitikába.

A Digi24 hírtelevízió által megszólaltatott Cristian Pirvulescu politológus, a bukaresti politikatudományi kar tanára úgy vélekedett, hogy az erdélyi magyarok legitim követelése az autonómia, amelyre az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban ígéretet is kaptak a románoktól. Csakhogy azokat az ígéreteket már az 1923-as román alkotmány hatálytalanította, egységes államként határozva meg Romániát, tehát ez az állami berendezkedés, amely megvalósíthatatlanná tesz minden autonómiaigényt, távolról sem „kommunista örökség” – érvelt a politológus.

Kifejtette: az RMDSZ tisztában van azzal, hogy szavazatai nélkül a szociálliberális kormánykoalíció a szenátusban már nem tud elfogadni sarkalatos törvényeket, ezért a 2018-as év amúgy is feszült belpolitikai légkörét a maximális engedmények kicsikarására akarja felhasználni, ha pedig teljes elutasításba ütközik, akkor legalább az Európai Néppárt kedvére tehet, amely nyilvános rosszallást fogalmazott meg amiatt, hogy egyik romániai tagszervezete (az RMDSZ) szavazataival segíti a szociálliberális kormányt.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Biró Zsolt, az MPP elnöke és Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke hétfőn közös állásfoglalást írt alá, amelyben területi autonómiát kérnek Székelyföldnek, sajátos jogállást Partiumnak és kulturális autonómiát a romániai magyarság egészének. A közösségi autonómiák megteremtéséhez az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői a román többség támogatását kérték.

„Száz évvel a gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltak után készek vagyunk egy új kezdetre: az ország fejlődése, a közös jövőnk érdekében találjunk együtt megoldásokat a közösségeinket megosztó kérdésekre. Céljaink nem sértik a románok jogait, de azt is tudjuk, hogy törekvéseinket csakis a többség támogatásával tudjuk megvalósítani – ehhez ajánlunk partnerséget, és kérünk tiszteletet” – írta hétfőn kiadott közös nyilatkozatában az RMDSZ, az MPP és az EMNP elnöke.

Országos népszavazást kezdeményez Romániában az autonómiáról egy kormánypárti képviselő

Országos népszavazás kiírását kérte Klaus Iohannis román államfőtől az autonómia ügyében Razvan Rotaru, a bukaresti kormány vezető erejének számító Szociáldemokrata Párt (PSD) Botosani megyei parlamenti képviselője – közölte a botosaninews.ro portál a PSD megyei szervezetének közleményét ismertetve.

„Eljött az ideje, hogy intézményes választ adjunk, egyszer és mindenkorra lezárva az autonómia témáját, amellyel minden évben előhozakodnak azok, akik a magyar nemzetiségűek képviselőiként állítják be magukat” – magyarázta kezdeményezése célját a kormánypárti képviselő.

Rotaru szerint nemcsak egyes megyék lakóit, hanem az ország minden választópolgárát és a külföldön élő szavazókat is meg kell kérdezni „egyetértenek-e a romániai magyar etnikumú személyek területi, helyi és kulturális autonómiájával”, majd a román parlamentnek határozatban kell szentesítenie a referendum eredményét.

A képviselő szerint a népszavazáson egy másik kérdést is fel kell vetni a parlamenti küszöb megváltoztatásáról. Rotaru azt szeretné, hogy csak azok a politikai alakulatok jussanak parlamenti képviselethez, amelyek minden egyes megyében (nem pedig országos összesítésben) megszerzik a voksok legalább öt százalékát. A képviselő szerint így elejét lehetne venni annak, hogy egy regionális párt váljon a mérleg nyelvévé és „a nemzeti érdekekkel ellentétes döntésekre kényszerítse” a kormánytöbbséget.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük