Connect with us

Kerítésen túl

Román tüntetők zavarták meg Orbán Viktor tusványosi beszédét

Megosztás

Román tüntetők maroknyi csoportja zavarta meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédét Tusványoson. Amikor a magyar kormányfő megkezdte mondandóját, elkezdtek bekiabálni a nézőtérről.

román tüntetők
Megosztás

Román tüntetők maroknyi csoportja zavarta meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédét Tusványoson. Amikor a magyar kormányfő megkezdte mondandóját, elkezdtek bekiabálni a nézőtérről.

Egy molinót is elővettek, ezen románul azt írta: „Van, ami örök: Erdély román föld!”

A rendezvény biztonsági szolgálata és a csendőrség csak jó néhány perces késéssel lépett akcióba: megkérték a töntetőket, hogy hagyják el a helyszínt. Miközben a kijárat felé kísérték őket, némi lökdösődés is kialakult, az Orbán Viktort hallgató közönség soraiból pedig válogatott szidalmak hangoztak el.

A Maszolnak sikerült videóra vennie az esetet

A videón jól hallatszik, amint a tüntető magyarázza, hogy szerintük ha Orbán Viktor Romániába látogat, akkor a román miniszterelnökkel kellene találkoznia. Kifogásolták továbbá még azt is, hogy Tusványoson napirenden van az autónómia kérdése, amely szerintük az ország területi egységére veszélyes.

Forrás: Maszol.ro

Orbán: a Nyugat harcot folytat Közép-Európa ellen

Friss híreink

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: "Fidesz-fröccs", tudvalevőleg kétharmad-egyharmad arányban | Városi Kurír

  2. Pingback: Nem mindenki Orbán Viktor -Cseh-Német találkozó | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük