Connect with us

Kerítésen innen

Róna Péter: a járvány után az élet nem tér vissza régi kerékvágásba, ehhez a „műsorhoz” pedig új „férfira” is lesz szüksége Magyarországnak!

Ellenzéki összefogás: Róna Péter az államfőjelölt!
Megosztás

A koronavírus járványnak a gazdaságra történő hatásáról nyilatkozott Róna Péter közgazdász a Magyar Hangnak. Ebből szemlézzük a leginkább érdeklődésre tartó gondolatokat.

Átfogó csomag

A professzor úgy látja, a kormány által eddig bejelentett intézkedések jó irányba mutatnak, de nem elegendőek. A gazdaság teljes egészét átfogó jelentős csomagra lesz szükség, hogy mérsékelje a visszaesés mértékét:

„Vagyis a bajba került ágazatok megsegítésén kívül jelentős keresletélénkítő lépésekre is szükség lesz, mert a belső fogyasztás is jelentősen vissza fog esni. Ennek oka, hogy alacsonyak nyugdíjak, de a családi pótlék összeg, valamint a szociális ellátás szintje is. A várható több százezres munkanélküli tömeg miatt emelni kellene a közfoglalkoztatottak számát és ellátásuk összegét csakúgy, mint munkanélküli ellátás idejét és legalább a kezdeti időszakban az ellátás összegét.”

A járvány után azonban sok minden megváltozik, az élet nem tér vissza régi kerékvágásba:

„A vírusjárványok megismétlődésének veszélye miatt várhatóan a multinacionális cégek közelebb hozzák beszállítóikat az anyaországhoz, csökken a nemzetközi munkamegosztás mértéke, s így mindenképpen lassulni fog a növekedés tempója világszerte.”

A járvány hatására visszaesik….

az autóipar és a turizmus, elbocsájtások lesznek, de más területeken is várható, hogy utcára kerülnek magyar munkavállalók:

„Ezért pillanatnyi megoldásként valóban gondoskodni kell a munkájukat elveszítőkről, de ez nem elég. Azonnal neki kellene állni egy olyan gazdasági modell kidolgozásának, amelyben sokkal nagyobb szerep jut a belső termelésnek, hogy ne legyünk ilyen nagy mértékben ráutalva a behozatalra.”

A szakértő kiemelte, akár 4-6 százalékos gazdasági visszaesésre is sor kerülhet idén, az importra való nagy ráutaltság miatt:

„Ezért bár nagyon fontos a meglévő munkahelyek védelme rövid távon, hosszabb távon a kidolgozott új gazdasági modell húzóágazatainak munkahelyeire kell koncentrálni, s a most munkájukat elvesztők átképzését mielőbb elkezdeni olyan munkákra, ahol sokkal nagyobb a hozzáadott érték, mert ez adhatja a jövőbeli gyorsabb fejlődés alapját.”

A régi módon a koronavírus elmúltával már nem tud működni a magyar gazdaság,

új innovatív megoldásokra lesz szükség. A haverok zsebének közpénzzel tömése helyett a versenyképesség növelése lesz a kormány egyik fő feladata. Olyan iparágakba kell invesztálni, amelyek nem állami közbeszerzések sápjából tartják el magukat, hanem a világpiacon, valódi versenyben is meg tudják a helyüket állni.

Ehhez a „műsorhoz” pedig valószínűleg új „férfira” is lesz szüksége Magyarországnak.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Baksa Rudolf

    2020.03.22 12:07 at 12:07

    Gondolom, ez az alak a gyurcsotány gazdaság élénkítő módszerét használná, amit 2008- van is alkalmazták….IMF hitel, adóemelés, kórház és iskola bezárás, egy jó 167 milliárd forintos lopás ( igaz most nincs négyes metró, de keresnek valamit…mondjuk újra kormányzati negyed a nyugatihoz a sínek fölé…). Most nem tudja elvenni a 13. havi fizetés és nyugdíjat, de a járványra hivatkozva a 12. havit esetleg….ez az alak nem ért semmihez, csak a liberális sajtó kedveli, mert a saját kutya kölyke.. Isten mentsen meg minket ezektől!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük