Connect with us

Kerítésen innen

Róna Péter: ez maga a diktatúra

Megosztás

„Az ÁSZ ellenzéki pártokkal szembeni intézkedése felrúgja a hatalmi ágazatok alaptörvényben előírt szétválasztását, azért, hogy a politika, azaz az Országgyűlés az ÁSZ-on keresztül, az igazságszolgáltatás megkerülésével, a jogorvoslás lehetőségének megtagadásával hozhasson egyedi intézkedéseket. Ez pedig maga a diktatúra, aminek megakadályozására a hatalmi ágazatok szétválasztását kitalálták” – jegyzi meg a HVG.hu-n olvasható publicisztikájában Róna Péter közgazdász.

A szakember véleménycikkében felidézi, hogy az Állami Számvevőszék az összes ellenzéki pártot egy meghatározott összegű bírságról, a Jobbik esetében pedig további, szintén meghatározott összegű támogatás megvonásáról tájékoztatta mintegy négy hónappal a választások előtt.

Volner János szerint csak ők lehetnének kormányváltók, ez a magyarázata a támadásnak.

„A közbeszédben kialakult általános vélemény szerint az intézkedés indíttatása és következménye a teljes ellenzéki oldal ellehetetlenítése, illetve sikeres szereplésük esélyeinek csorbítása” – hívta fel a figyelmet Róna Péter.

A közgazdász úgy véli, „sajnos azonban ennél sokkal többről, hazánk alkotmányos alapjainak végleges felszámolásáról van szó, ugyanis az alaptörvény tételes meghatározása szerint az „alaptörvény Magyarország jogrendjének alapja” (Q Cikk (1)), ami „a hatalom megosztásának elvén alapszik” (C. Cikk (1)). Az államhatalom három részre van megosztva, nevezetesen a törvényalkotással megbízott Országgyűlésre, ( 1. Cikk), a végrehajtó hatalommal felruházott kormányra ( 15. Cikk) és az igazságszolgáltatást biztosító bíróságokra. (25. Cikk)”.

Róna Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a hatóságok azok az önálló szabályozó szervezetek – mint például a Gazdasági Versenyhivatal vagy az Adó- és Vámhivatal –, amiket a végrehajtó hatalom hoz létre a végrehajtó hatalom (tehát a kormány) körébe tartozó egyes feladat (…) ellátására” (23. cikk). A közgazdász megjegyzi, hogy „az ÁSZ azonban nem ilyen, nem hatóság, nem tartozik az önálló szabályozó szervezetek közé, tehát nincs, nem is lehet felhatalmazása olyan feladat elvégzésére, ami a végrehajtó hatalom feladatkörébe tartozik, mert az ÁSZ a végrehajtó hatáskörrel nem rendelkező Országgyűlés szerve”.

Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs vezetője szerint a Jobbik olcsón kapta meg a plakátokat. Interjú.

A közgazdász hangsúlyozta, hogy az ÁSZ feladat- és hatáskörét az alaptörvény 42. cikke rögzíti, amely szerint az Állami Számvevőszék az Országgyűlés pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve, tehát az Országgyűlés része, ami tevékenységéről, vizsgálatainak eredményéről az Országgyűlésnek ad éves beszámolót. Az ÁSZ számára az alaptörvény mindössze ellenőrzési hatáskört jelöl meg.

Mint írja, az ÁSZ ellenőrző közjogi hatásköréből pont az következik, hogy másokra kötelező határozatokat nem hozhat, mindössze jelezheti az illetékes szervezeteknek, illetve az Országgyűlésnek, ha jogszabálysértést tapasztal.

Róna Péter szerint „ha az Országgyűlés a pártoknak nyújtott pénzügyi támogatás törvényellenes felhasználását szankcionálni kívánja, a feladatot nem az ÁSZ-ra, hanem kizárólag az alaptörvény 23. cikkében rögzített önálló szervezetre – köznyelven hatóságra – bízhatja”.

Mint írja, a Fidesz azért nem ezt választotta, mert a hatósági intézkedésekre az alaptörvény biztosítja a jogorvoslás lehetőségét. Mivel a szándék olyan intézkedések meghozatala, amik nem mennének át az igazságszolgáltatás szűrőjén, kell találni egy olyan szervet, amely nem esik a bíróságok hatásköre alá. Ilyen az ÁSZ, mint az Országgyűlés szerve. Nem kevesebbről, mint hazánk alkotmányos berendezkedése ellen elkövetett merénylet kísérletéről van szó.

A közgazdász az Országgyűlés felelősségét emelte ki, hangsúlyozva, hogy alkotmányos kötelessége határozatban utasítani szervét, az ÁSZ-t intézkedése azonnali visszavonására, az ellenzéki pártok felelőssége pedig bármiféle ÁSZ-intézkedés teljesítésének elutasítása.

(Forrás: Magyar Nemzet)

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Peter

    2018.01.09 20:46 at 20:46

    „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a FORRADALOMTÓL, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen, gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól a (…) veszedelmektől, melyek az által válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.

    A demokráciának, a nép uralmának előfeltétele az, hogy az alávetettek megszabaduljanak a felettük kialakult hatalmi és uralmi szerkezetek társadalmi… lélektani nyomása alól. Meg kell tapasztalniok, hogy az úr és szolga viszonya nem szükségszerű és nem megdönthetetlen. (…) Csupán az az egy FORRADALOM az elkerülhetetlen és nélkülözhetetlen, amelynek során az emberi méltóság egyszer s mindenkorra való érvénnyel fellázad, és megelégelve embernek ember felett való uralmát, emberrel szemben való kiszolgáltatottságát, a közösséget birtokba veszi. Ha egyszer egy közösségben ez a forradalom lezajlott, akkor minden egyéb politikai, gazdasági és társadalmi változás létrejöhet többé-kevésbé fokozatos és megrázkódtatás nélküli módon is.

    /Bibó István/

    A magyar népnek nem csak joga, de kötelessége minden magát valódi demokratának tartó embernek a tettek mezejére kell lépni és megdönteni Orbán aljas és velejéig romlott diktatúráját.

  2. Peter

    2018.01.09 20:47 at 20:47

    Orbán egy aljas és velejéig romlott látszat demokráciára épült diktatúrát hozott létre a bűnbandájával együtt. Leépítették a demokráciát, szétverték a jogállamot, eltörölték az Alkotmányt. Napi szinten fosztogatják a magyar népet és egyre jobban a kemény diktatúrába tolják az országot.

    Kemény diktatúrában nem lesz ám szabad az engedélyük nélkül kimenni Nyugatra sem így azok súlyos tévedésben vannak, akik azt gondolják legfeljebb kimennek Nyugatra. Most még igen, de később már nem.

    Külföldön már réges-régen eltaposták volna Orbánékat.

  3. László Ékesi

    2018.01.10 06:02 at 06:02

    Bizony. Rettenetes elnyomásban élünk. Rettegés az életünk. Nap, mint nap. Ráadásul elfogytak a parkolóhelyek is!

  4. DÓZSANÉPE

    2018.01.10 06:09 at 06:09

    A szándék már nyilvánvaló volt az első orbán-kormány regnálása alatt. Mi pedig még mindig láncot hordunk….Pedig fel kellene tennünk magunknak a kérdést. Mire ez a féktelen mohóság? A mértéktelen pénz-és a hatalomvágy milyen célt szolgál? Ha erre megtaláljuk a választ, akkor válik világossá az emberek előtt, hogy orbánéknak mennie kell.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük