Connect with us

Sport

Ronaldo Párizsban is betalált

Megosztás

Bár a Paris Saint-Germainnek elég lett volna a továbbjutáshoz egy “sima” 2-0-ás győzelem, a Parc de Princes stadionban az első Real Madrid gól után eldőlt minden.

Párizsban az első félidőben a hazaiak letámadással próbáltak fölénybe kerülni, ám így is a vendégek előtt adódtak nagyobb lehetőségek Sergio Ramos és a századik BL-meccsét játszó Karim Benzema révén. Utóbbi Thierry Henry (112) és Patrice Evra (108) után harmadik francia játékosként érte el ezt a számot.

A szünet után a PSG szurkolói pirotechnikai eszközökkel tették látványosabbá a mérkőzést. Így rövid ideig állt a játék, ám a fokozódó iramot ez sem vetette vissza, mint ahogy néhány perccel később a hazaiak kapuja körüli füst sem Cristiano Ronaldót, aki magasra ugorva fejelt a hálóba. A portugál támadó a tavalyi fináléval együtt egymást követő kilencedik BL-találkozóján talált be, ez korábban csak Ruud van Nistelrooynak sikerült 2003-ban a Manchester United játékosaként.

A második félidő közepén Marco Verratti reklamálásért megkapta második sárga lapját is, az emberhátrányba került házigazda ezzel együtt Edinson Cavani szerencsés találatával egyenlített. A Real Madrid azonban – amely kétszer is eltalálta a kapufát a második 45 percben -, Casemiro megpattanó lövésével újra előnybe került, s egyúttal a párharcot is eldöntötte.

Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, visszavágó:

Paris Saint-Germain – Real Madrid 1-2 (0-0) 
Párizs, Parc des Princes, 46 585 néző. Vezette: Felix Brych (német)
Gól: Cavani (71.), ill. Ronaldo (51.), Casemiro (80.)
Kiállítva: Verratti (66.)
PSG: Areola – Dani Alves, Thiago Silva, Marquinhos, Yuri Berchiche – Motta (Pastore, 59.) – Verratti, Rabiot – di Maria (Draxler, 76.), Cavani, Mbappé (Diarra, 85..
R. Madrid: Navas – Carvajal, Sergio Ramos, Varane, Marcelo – Casemiro, Kovacic (T. Kroos, 72.) – Vazquez, Asensio (Isco, 82.) – Benzema (Bale, 76.), Cristiano Ronaldo.

Továbbjutott: a Real Madrid kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel.

FC Liverpool – FC Porto 0-0
Liverpool, Anfield Road, 48 768 néző. Vezette: Felix Zwayer (német)
Liverpool: Karius – Gomez, J. Matip, Lovren, Alberto Moreno – Can (Klavan, 80.), J. Henderson, Milner – Lallana, Roberto Firmino (Ings, 62.), S. Mané (M. Salah, 74.).
FCP: Casillas – Maxi Pereira, Felipe, D. Reyes, Diogo Dalot – Oliver, André André (Sergio Oliveira,  – Bruno Costa, J. Corona – Aboubakar, Waris.

Továbbjutott: a Liverpool, 5-0-s összesítéssel.,

Fotó: Szabó Miklós/Nemzeti Sport

Tischler Patrik tíz gólnál jár a Magyar Kupában

Az Újpest kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Magyar Kupában, miután a hazai 2-0-s sikerét követően idegenben is felülmúlta – ugyanilyen különbséggel – a Paksot.

A visszavágó első félidejében kis túlzással az jelentette a legnagyobb izgalmat, hogy mikor javul meg a paksi stadion eredményjelzője. Erre a 31. percben került sor, utána a hangosbemondónak már nem kellett tájékoztatnia a nézőket arról, hogy hányadik percben jár a találkozó.

A szünetben az újpesti szurkolók hógolyózással szórakoztatták magukat, a második játékrészben pedig kedvenceik okot adtak rá, hogy még jobb legyen a kedvük. Az 56. percben Tischler Patrik góljával megszerezte a vezetést az Újpest, amely ezzel a találattal tulajdonképpen lezárta a párharcot.

A Magyar Kupa idei kiírásában Tischler Patriknak ez volt a tizedik gólja. Az újpesti csatár négy gólt szerzett az Öttevény FC ellen, majd triplázott a Gödöllői Sk ellen, a Vecsési FC ellen pedig kétszer volt eredményes.

A 83. percben aztán nemcsak a továbbjutás, hanem a meccs is eldőlt: Obinna Nwobodo lefutotta emberét a jobbösszekötő helyén, majd higgadtan Molnár Péter kapujába passzol.

Nebojsa Vignjevic vezetőedző így értékelte a 2-0-ra megnyert második mérkőzést: „Nagyon izgatott voltam a találkozó miatt, hiszen Pakson játszani korántsem könnyű. Rendkívül nehéz összecsapáson vagyunk túl, elmondhatatlanul büszke vagyok a labdarúgóinkra, akik mind a két félidőben kiválóan helyt álltak, főleg a második 45 percben látottakkal vagyok elégedett. A célom az volt, hogy frissítsem az együttest, és lehetőséget adjak azoknak, akik eddig nem kaptak annyi időt. Jó volt látni, hogy éltek ezzel az eséllyel és segítették a csapatot. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, akik teljes vállszélességgel bizonyítottak a mai, illetve az eddigi mérkőzések alkalmával. Gratulálok a fiúknak a mai teljesítményéhez”.

A lila-fehérek a negyeddöntőben a Sényő és az MTK párharcának továbbjutójával találkoznak.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:

Paksi FC-Újpest FC 0-2 (0-0)
Gól: Tischler Patrik (56.), Obinna Nwobodo (83.)

Továbbjutott: az Újpest kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel

Szerdán játsszák:
Sényő FC (megyei I.)-MTK Budapest (II.) 13.00 (az első mérkőzésen: 0-4)
Budapest Honvéd-BFC Siófok (II.) 18.00 (2-2)

Forrás: M4 Sport/MLSZ/NSO

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük