Connect with us

Sport

Rossi: nagy nyomás van a csapaton

Megosztás

A magyar labdarúgó-válogatott nagy nyomás alatt játssza kedden a görögök elleni Nemzetek Ligája-mérkőzését Marco Rossi szövetségi kapitány szerint.

Megosztás

A magyar labdarúgó-válogatott nagy nyomás alatt játssza kedden a görögök elleni Nemzetek Ligája-mérkőzését Marco Rossi szövetségi kapitány szerint.

Saját közönsége előtt legutóbbi három összecsapását elvesztette a nemzeti együttes,

s amennyiben kedden is vereséget szenved, az története leghosszabb negatív sorozata lesz hazai pályán.

“Nemcsak a hazai mérkőzések elvesztése, hanem az elmúlt időszak sikertelen találkozói is mind rányomják a bélyegüket a csapat hangulatára” – válaszolta az MTI kérdésére a szakvezető a hétfői sajtótájékoztatón. “Nem keresek kifogást, mindig magamra vállalom a felelősséget, így a finn mérkőzést is. Rajtam egyedül az elmúlt találkozó terhe van, míg a fiúkon több elvesztett mérkőzés felelőssége, ezért elég nagy a nyomás a csapaton.”

Rámutatott: abszurd lesz a helyzet,

hogy szurkolók nélkül rendezik a keddi találkozót annak a büntetésnek a nyomán, amelyet az Európai Labdarúgó Szövetség még a románok elleni, 2015-ös Európa-bajnoki selejtezőn történtek miatt szabott ki.

“A futballnak drukkerek nélkül semmi értelme. Abszurd ez a helyzet, mondom ezt anélkül, hogy vitatnám a döntés jogosságát. Nem tudom, mennyire fog segíteni a játékosokon, hogy a szurkolók nyomása nem lesz jelen a stadionban”

– fejtette ki Rossi.

Az 54 éves tréner arról is beszélt, hogy amikor elvállalta a posztot, úgy vélte, lesz néhány játékos, akik nem lesznek elég motiváltak, de az együtt töltött nyolc nap alatt belátta, tévedett.

“Mindenki teljes mellszélességgel odatette magát, mind többet és többet akarnak. A rosszul sikerült első meccs után mennünk kell tovább, a jövőre koncentrálni, pozitívnak maradni és mindennek meg lesz az eredménye”

– fogalmazott.

A keddi találkozóról

elmondta, ugyanolyan taktikai felfogásban áll majd fel a csapata, mint Finnországban, csak három helyen tervez változást, azokat a játékosokat cseréli majd le, akiket fáradtabbnak látott.

“Amit kértem a csapattól, azt alapvetően megvalósította. Három-négy súlyos hibát követtünk el, ezek eredménye lett a gól és a kapufák. A statisztika azonban jól mutatja, hogy nem voltunk alárendelt szerepben”

A görög együttes nagyobb játékerőt képvisel, mint a finn

A játékosok közül Kovács István rámutatott, mindenben előre kell lépni a finnek elleni összecsapáshoz képest, bár véleménye szerint jól játszottak Tamperében.

“Tudtunk labdát tartani, tudatos akciók nyomán alakultak ki a helyzeteink, amiket a héten többször is gyakoroltunk”

– mondta a MOL Vidi FC játékosa, aki kifejtette, a szövetségi kapitány hasonló szerepkört vár el tőle a középpályán, mint amilyet klubcsapatában játszik.

Újságírói kérdésre, mely szerint lát-e hasonlóságot a görög válogatott és az AEK Athén között, amellyel klubjával nemrég találkozott a Bajnokok ligája utolsó selejtezőkörében, azt felelte: bár több athéni játékos is itt lesz, mégis más szintet vár a találkozótól.

“Többségük nem biztos, hogy kezdő lesz, hiszen sok jó légiós van a keretükben. Ahogy az Athén ellen sem a Videoton volt a favorit, úgy most sem a magyar válogatott lesz a meccs esélyese. De ezért szép a sport, most be tudjuk bizonyítani, hogy itt a helyünk”

– mondta Kovács, aki hozzátette, a hibák kiküszöbölésével nagyot léphetnek előre a találkozón, amely véleménye szerint más stílusú lesz, mint a finnek elleni volt.

“A görög együttes nagyobb játékerőt képvisel, mint a finn. Leginkább védekezésben kell fejlődnünk” – mondta a középpályás. “A hazai pálya előnyét élvezzük, noha sajnos nézők nélkül.”

Az összecsapás a fehérorosz Alekszej Kulbakov sípjelére kezdődik meg kedden 20.45-től a Groupama Arénában.

A magyar labdarúgó-válogatott várható összeállítása az MTI szerint:
Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő, Lang Ádám, Bese Barnabás, Fiola Attila – Kleinheisler László – Nagy Ádám, Kovács István, Sallai Roland – Szalai Ádám, Eppel Márton.

Michael Skibbe. Fotó: Baricsa Gábor/mlsz.hu

Elemeztük a magyarok játékát, tudjuk, melyek a sebezhető pontjai

Michael Skibbe, a görög válogatott német szövetségi kapitánya és Vaszilisz Toroszidisz az Olympiakosz védőjátékosa képviselte a vendégcsapatot. Az 53 éves szakember elmondta: nehéz és nagyon érdekes meccsre számít, ugyanakkor nem lepte meg a magyar csapat finnországi veresége, mert a finn is egy jó csapat.

Szeretünk szép stadionban játszani, de nézők nélkül lehangoló a futball. Emiatt kissé szomorú vagyok…

– mondta.

„Néhány magyar játékos a Bundesligában szerepel, a magyar csapat jobb, mint az észt. Két azonos képességű válogatott meccse lesz a holnapi, semmi esetre sem szeretnék pont nélkül távozni. Ehhez együttesemnek egész mérkőzésen koncentráltan kell játszania.”

A sérült házi gólkirály Mitrogluról is kérdezték a görögök szakvezetőjét. „Szeretném, ha Mitroglu pályára tudna lépni, de számomra is csak holnap fog kiderülni, javult-e annyit a sérülése, hogy ez bekövetkezhessen.

Vaszilisz Toroszidisz elmondta, önbizalommal telten, bizakodva várják a magyarok elleni mérkőzést, annak ellenére, hogy tudják, a hazai csapat jó, hiszen az alapja az Eb-résztvevő gárda. „Elemeztük a magyarok játékát, tudjuk, melyek a sebezhető pontjai. Remélem ezt holnap meg is tudjuk mutatni a pályán!

Forás: MLSZ/MTI

Szalai Ádám: bátrabban kell futballoznunk

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük