20 C
Budapest
2019.augusztus.20, kedd.
Kezdőlap Blogbazár

Blogbazár

jo-rossz

A Kulturkampf mintájára itt a “Morálkampf”, az erkölcsi értékek kicserélése

Először akkor kellett volna gyanút fognunk, amikor a pozitív értéktartalmú szavakból szitokszót csináltak. Amikor a "korrekt"-ből gúnyolni való "polkorrekt", PC lett (tényleg, micsoda kényeskedés, hogy már cigányozni, zsidózni, niggerezni se lehessen), a "szabadelvű"-ből, (liberálisból) a...
hangulat

A turizmus után az egészségügyben is lehet ágazati minimálbér!

Nem garantálható a biztonságos betegellátás Magyarországon – ezt a súlyos megállapítást egyenesen a Magyar Orvosi Kamara elnöke tette a napokban. Az orvoselvándorlás, illetve a magyar kormány – az egészségügyet harmadrangú területként kezelő – politikája...
szegyen

Nemzeti vicsorgásunkban nem vesszük észre, hogy gyerekeink szerte a világban miattunk szégyellik magukat

Az a nagybüdös helyzet, hogy egyszer – talán nem is olyan soká – valami pokoli módon szégyellni fogjuk magunkat. A múltunkat, az egész elcseszett rendszert. Mindent, a Kedves Vezetőt, a félhü..akarom mondani: szuperintelligens gázszerelőt,...
vasarhelyi

Vásárhelyi Mária a Donáth család és az evangélikus szeretetház tisztességéről

A Gaudiopolis idősek otthonát működtető alapítvány kuratóriumának megalakulása óta tagja voltam. Így közelről nézhettem végig azt a hosszú, áldozatos és gyakran küzdelmes utat, amelyt Donáth László végigjárt, amíg az otthon felépült. Utána pedig nyomon követhettem,...
szent-bal

Orbán Viktor államalapító királyunk egyenes ági leszármazottja? – Nemzeti Genetikai Bizottságot a népnek!

Most, hogy augusztus 20-a közeledtével egyre több seggnyalói méltatás jelenik meg, melyek párhuzamot vonnak István király állama és az orbáni rezsim között, nem lepődnék meg, ha a Nemzeti Genetikai Bizottság egyértelműen igazolná, hogy Orbán...
orban

Így szemléli a világot Orbán állami televíziójának híradója!

Érdemes ám nézni az M1 Híradóját, hogy megtudjuk, hol is élünk. Aki nem nézi, az nem tudja, hogy azok a hajók, amelyeket nyugat-európai civil szervezetek működtetnek, és magánszemélyek adományaiból tartanak fenn, a személyzetük pedig...
konzultacios-level

Elcsípett levél a “Kétballáb SE” elnökétől a harmadik ballábnak

Egy kis település polgármestere, nevezett Kócosfejű Oszkár, a "Kétballáb SE" elnöke pennát ragadott és levelet írt a Várban székelő Orbán Viktornak, amit a kissé szórakozott postás hozzám dobott be. "Tisztelt Miniszterelnök Úr! Mélyen alázattal csókolom a...
daralo

A Fidesz-trollok komolyan vették a gyerekdalt: Debrecenbe kéne menni…… – és mentek!

Úgy látom Debrecenben a Fidesz sikeresen ledarálta az ellenzéket. Ebben sokat segít egy magát "Mi vagyunk Debrecen"-nek nevező facebook csoport. A fiúk akik közben a Momentumot is reklámozzák, igen altesti stílusban támadják a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás...
eleg

Bauer Tamás: Hogy kerül a Gyurcsány melletti politikai érvelésbe az idegenellenes, bevándorlás-ellenes gondolkodás?

Kering a Facebookon egy szórólap Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc fényképével, alatta pedig Orbánnál 80 kilométer autópálya, Gyurcsánynál 719 kilométer, Orbánnál a 3000 milliárd magánnyugdíj (mármint magán-nyugdíjpénztári megtakarítás) lenyúlva, Gyurcsánynál viszont megőrizve, Orbánnál a...
ungar-peter

Bauer Tamás: Ungár

Ez a vezetéknév egykor Ungár Klárát jelentette a magyar politikában, egykor a régi, még liberális Fidesz, majd az SZDSZ országgyűlési képviselőjét, azután néhány évig egy rokonszenves, de sikertelen baloldali liberális párt, a SZEMA alapítóját...
prener

Németh Szilárd a “gyurcsányahibás pre-NER” időről…..

Nincs a nemzeti büszkeségnek serényebb locsolgatója, mint Németh Szilárd. Ha nem volna, ki kellene találni. Vagy nem. Nem nézhette tétlenül, hogy a bécsi szuperkórház képei nyomán bárki magyar abba a tévedésbe essen, hogy nálunk az egészségügy...
kerdes

Kérdések a lózung-gyárról

A Fidesz mindig is kreatív volt abban, ha ész nélküli politikai lózungokat kellett gyártani mások lejáratására. A teljesség igénye nélkül vessünk fel mi néhány kérdést! Csak úgy átabotában...  Ki az, aki a 2010-es választások után...
mutet

Csodaklinika Budapest szívében – a kisnyugdíjas szemével…..

Régóta nem írtam, talán már el is temettet kedves olvasó. Lett volna pedig sok minden, de lekötötte minden erőmet és energiámat a betegségem.  A jót is meg kell írni! A jó sorsom úgy hozta ha már...
orban

Orbán születésnapi levele Soros Györgyhöz: Isten éltessen bokáig!

Tisztelt Soros úr, drága Gyuri bácsi! Amíg csak élek, hálás leszek neked. Nélküled nem lennék ott, ahol most vagyok. Először 1989-ben segítettél, amikor ösztöndíjat adtál nekem, hogy tanulhassak. Akkor még én, mint arra bizonyára jól emlékszel,...
kerdes

Juszt László: ha elküldöm a jó …. anyjába a bajszos pedellust, akkor a “nemzet...

Segítséget kérek! Kövér László zavarba hozott. Definiálta a “jó magyar ember” fogalmat, de sajnos nem pontosan: “Rá kell beszélni az embereket arra, hogy nem az a jó magyar, aki magyarul beszél, hanem az, akinek három-négy...
Veszélyes és káros lehet a „metoo” kampány

A Donáth ügy, avagy a #metoo visszanyal

Szintet lépett a #metoo. Életre kelt, pusztító lett. Akárcsak egy elszabadult hajóágyú. Meneküljön mindenki, aki az útjába áll és készüljön fel a legrosszabbra az, akit célba vesz. Kódolva volt, hogy előbb vagy utóbb ez...
kover

A tegnap még hazaáruló, mára halmozottan hátrányoshelyzetű „rosszmagyar”

Nem az a jó magyar, aki magyarul beszél, hanem az, akinek három-négy igazi magyar gyermeke, 9-16 unokája van. Értem, Kövér elvtárs! Hinnye, hogy ez eddig, hogy nem jutott eszünkbe? Nem is értem. Mondjuk sejtettem, hogy...
puzser

Puzsér: a bulinegyed a legjobb, ami Budapesttel az elmúlt harminc évben történt!

A Momentum másfél éve egyedüli pártként szállt szembe a kádárista házmestertempóval, s kampányolt a bulinegyed mellett a helyi népszavazás előtt: a jövő nemzedék képviselete, a cserbenhagyott fiatalok pártja szelfiket lőtt és aláírásokat gyűjtött a...
gyurcsány

Gyurcsány: a nemzet nagysága tényleg az állampolgárok számától függ?

Nem gúnyolódni kívánok Kövér házelnök elhíresült szövegéről, miszerint akkor vagy jó magyar, ha 3-4 gyermeked van és számtalan unokád. Sokkal inkább az izgat, hogy miért gondolják azt nagyon sokan, hogy a nemzet nagysága az állampolgárok számától...
trump-orban

Csend-előszeles migráns-margó

Az USA élén álló hatalmi droid mostanában elég sokat magyarázza, hogy az ő gyűlöletbeszéde nem az a gyűlöletbeszéd, ami a fegyveres fajelmélet-képviselet legutóbbi implementálását, gyakorlatba ültetését eredményezte. Szinte kapóra jött számára a pedofil milliárdos...