10.1 C
Budapest
2019.november.21, csütörtök.
Kezdőlap Tech - Tudomány

Tech - Tudomány

Szívtelen, féllábú csontváz egy épület alatt

DNS-vizsgálatok igazolták, hogy Bonaparte Napóleon kedvenc tábornoka – Charles Etienne Gudin – földi maradványait találták meg orosz és francia régészek Oroszország nyugati részén. A tábornok szívét Franciaországba vitték Az akkor 44 éves Gudin az 1812-es oroszországi...

Két éves kortól már a gyerekek fele „kütyüzik”

A gyerekek digitális eszközhasználatáról készült kutatás az ELTE-n több mint ezer szülő megkérdezésével. A felmérés szerint a gyerekek egyre korábban és nagyobb arányban használnak digitális eszközöket. A személyes példa hatása A kutatók megállapításai között szerepel az...

Elhunyt Pál Lénárd fizikus

Életének 94. évében elhunyt Pál Lénárd fizikus, a szilárdtest-fizika és a nukleáris technológiák kiemelkedő kutatója, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja – közölte az MTA pénteken az MTI-vel. Kutatási területe többek közt a szilárdtest-fizika,...

Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására

Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, amelyet tanulmányban is bemutattak a Journal of Archaeological Method and Theory című tudományos folyóiratban. „Biológiai detektorok" A három belga juhász, Panda, Sattwe, Mali és egy...

Alkalmas lehet növénytermesztésre a Hold és a Mars talaja

Holland kutatók növényt termesztettek a Mars és a Hold talajához hasonlító, az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei által kifejlesztett talajban. Kutatásukból kiderült, hogy nemcsak lehetséges élelmet termelni a vörös bolygón és a Holdon jövendő lakóik...

Hárman a globális szegénység elleni küzdelem módozataiért kaptak Nobel-emlékdíjat

A globális szegénység enyhítéséért végzett munkájáért három közgazdász, az indiai Abhijit Banerjee, a francia Esther Duflo és az amerikai Michael Kremer kapta meg az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat – jelentette be hétfőn a Svéd Királyi...
hekker

Családod életének védelme után a második helyen már a számítógéped adatbázisának bevédése áll?

A magyar informatikai szakemberek 67 százaléka az ügyféladatok védelmét tartja a vállalatok előtt álló legkritikusabb kihívásnak - derül ki a Panda Security MTI-hez eljuttatott felméréséből, amely arra is rámutatott: az elmúlt egy évben a...

A kémiai Nobel-díjasok által kifejlesztett lítiumion-akkumulátorok forradalmasították az életünket

A lítiumion-akkumulátor kifejlesztéséért egy amerikai, egy brit és egy japán tudós, John Goodenough, Stanley Whittingham és Josino Akira kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint. A lítiumion-akkumulátorokat számos...

Frissítve! A három fizikai Nobel-díjas kutató örökre megváltoztatta a világról alkotott képünket

A csillagászati kutatások terén elért úttörő eredményeiért egy kanadai-amerikai és két svájci tudós, James Peebles kozmológus, Michel Mayor asztrofizikus és Didier Queloz csillagász kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi...
orvosi nobel dij

Frissítve! Három tudós eredményei kikövezték az utat a vérszegénység, a rák és sok más...

A sejtkutatás területén elért eredményeiért két amerikai és egy brit tudós, William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben. Nagy hatású felfedezések Az illetékes...
klimavaltozas

Ha nem teszünk semmit, rémisztő jövő vár utódainkra

Soha nem volt még ennyire pusztító hatású a klímaváltozás a tengereken és a jéggel borított vidékeken – olvasható az ENSZ tudományos testületének frissen megjelent tematikus jelentésében. Aggasztó helyzet Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) az elmúlt...

Lakható bolygóra leltek a csillagászok?

Először talált vizet egy csillagászcsoport egy távoli csillag potenciálisan lakható övezetében keringő bolygó légkörében – számolt be róla a BBC hírportálja. A Földön kívüli élet utáni kutatás célpontja lehet A felfedezés alapján a K2-18b jelű planéta...

A dinoszauruszok virágkorának egy pillanat alatt lett vége

Tíz kilométer átmérőjű lehetett az az aszteroida, amely 66 millió évvel ezelőtt kipusztította a dinoszauruszokat – mondta Juhász Árpád geológus csütörtökön az M1 aktuális csatornán, azt is kijelentve, hogy ezen őslények virágkorának „egy pillanat...

A balkezeseknek talán jobbak a nyelvi készségei

Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait, amelyek jelentősen befolyásolják az agy egyes területeinek szerkezetét és működését – írta a BBC hírportálja. Rejtélyes az agyfejlődés és a domináns kéz kapcsolata Az oxfordi kutatók szerint elsősorban a beszéddel...

Fedor, a robot, munkába áll az űrállomáson

Második kísérletre csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz kedden a Fedor ember alakú orosz robotot szállító Szojuz MSZ-14 űrhajó, automatikus üzemmódban. Az első dokkolási kísérlet a Poiszk kis kutatómodulhoz szombaton kudarccal végződött az űrállomáson lévő Kursz automata dokkolórendszer...

Székletátültetéssel mentik meg a koalákat

A koalák mikrobiomjának megváltoztatása székletátültetéssel lehetővé teszi, hogy az erszényesek más fajta eukaliptuszokat is elfogyasszanak, ily módon túléljék egyre fogyatkozó élőhelyük elvesztését – vélik ausztrál kutatók. Válogatnak az eukaliptuszok között A Queenslandi Egyetem kutatói elemezték és...

A Nemzetközi Űrállomásra készül Fedor, az orosz humanoid robot

A Bajkonurból csütörtökön felbocsátandó Szojuz-MSZ-14-es űrhajó parancsnoki ülésében indul majd el a tervek szerint a Nemzetközi Űrállomásra a Fedor (oroszosan: Fjodor) nevű, ember alakú robot, amelynek – tervezői szerint – fontos szerepe lesz a...

Először figyelhették meg, ahogy egy fekete lyuk „felfal” egy neutroncsillagot

A kozmikus esemény feltehetőleg mintegy 900 millió éve történhetett, de a Földön a LIGO és Virgo gravitációshullám-obszervatóriumok csak augusztus 14-én észlelték a jeleit – adta hírül a space.com hírportál. „Trillázó" jelek Az első feltételezések és a...

Élő mohával kezelnének gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségeket

Ez annak a kutatócsoportnak a felfedezése, amelyik az Alzheimer-kór, valamint egyéb memóriazavarok és neuro-pszichiátriai betegségek molekuláris mechanizmusait vizsgálja magyar részvétellel. Nincs hatékony terápia Kutatásuk célja, hogy a kórfolyamatok pontos megismerésével, azok befolyásolásával új terápiás utakat nyissanak...
SEO

Kézrátétel a weben: SEO – Mondjuk a tutit!

Sokan hiszik, hogy a SEO, azaz a keresőoptimalizálás valami úri huncutság, amire ha oda figyelünk jó, de ha nem, akkor sincs tragédia. Ez utóbbi állítás nagy tévedés, erről írt vendégszerzőnk, Bognár László, az első...