Blogbazár

Olvasom, Milbacher Róbert levezetését, mennyire mást jelentett a “magyar” Kölcsey számára (felekezeti hovatartozást), Vörösmarty számára (társadalmi rangot, megyei nemességet) és Petőfi számára (egyenlő jogokkal rendelkező állampolgári közösséget). Mára – mondja Milbacher a nemzeti kultúra egységesült – és ezek a jelentésváltozások eltűntek Idézi Parászka Boróka.

Hadházy Ákos független lépviselőt általában nem a humoráért szeretjük, vagy nem szeretjük (nem kívánt rész törlendő). szilveszter közeledtével azonban a képviselő is igyekszik a dolgok humoros, na jó ironikus oldalát szemlélni, de persze a saját árnyékát ő sem lápheti át. 

Lendvai Ildikótól nem idegen a csípös irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával, amiben az elmúlt 7 nap furcsaságait figurázta ki a csak rá jellemző módon. Most szerdai gondolatait olvashatják Rátóti Zoltán rektor-aspiráns kapcsán.

Amióta Orbán és csapata okkal-ok nélkül, rendszeresen használja az aberrált háborús, harci retorikát – amely egyébként jól kifejezi politikájának lényegét: az állandó ellenség keresést és bűnbak képzést, a permanens konfrontációt – azóta úgyszólván nincs olyan társadalmi, gazdasági, politikai feszültség vagy vita, amelynek a leírására a véleményt nyilvánítók, állást foglalók ne ezeket az agresszív fogalmakat használnák. Írja közösségi oldalán Békesi László volt pénzügy miniszter.

Úgy tűnik Orbán Viktor homlokegyenest más rendőr-mozit néz, mint azok, akik hivatásuknak választották, hogy “őriznek és védenek”. Míg a miniszterelnök ütőképes, megbecsült testületről beszél, meg, hogy a nemzeti magyar család a haza szolgálatára neveli a gyermekeit, addig az állomány “talpasai”, akik nap, mint nap helytállnak arról írnak, hogy a végén az utolsó ne felejtse el lekapcsolni a villanyt.