Connect with us

Kerítésen innen

Röviden: összefogást! – ez Hódmezővásárhely üzenete

Márki-Zay Péter
Megosztás

Hétfőn majd jönnek az elmélyült elemzések, okosságok, magyarázatok. Ma estére legyen elég annyi, hogy az alföldi mezőváros, Hódmezővásárhely üzent a pártoknak és a választóknak is.

Pártok, figyelem!

Hódmezővásárhely bebizonyította, hogy igaz az, amit „a zemberek” már évek óta mantráznak: azok a demokratikus pártok, amelyek vezetői nem teszik félre önös érdekeiket, a Fidesznek dolgoznak! Mindegy, hogy hívják a párt vezetőjét, Juhász, Bokros, vagy Szél, esetleg Fekete-Győr és hosszan sorolhatnánk. Tisztelt hölgyek és urak! – kapjanak a végre a fejükhöz.

Együtt, de csak együtt megbuktathatják a Fideszt, és ha mégsem kapaszkodnak össze,  marad a szégyen.

Választók, figyelem!

Ha elmegyünk és szavazunk, győzhetünk, de csak ha elegen leszünk!

Nyerje végre vissza igazi értelmét a a szlogen:

Hajrá Magyarország!

Hajrá Magyarok!

Utóirat: A Magyar Távirati Iroda 21:33-kor számolt be a hódmezővásárhelyi eredményről.

A valasztas.hu-n közzétett, 100 százalékos feldolgozottságú adatok alapján a hódmezővásárhelyi polgármester-választást Márki-Zay Péter (független) 13 076 szavazattal (57,49 százalék) nyerte, Hegedűs Zoltánt, a Fidesz-KDNP jelöltjét, a város alpolgármesterét 9468-an (41,63 százalék), Hernádi Gyulát (független) 201-en (0,88 százalék) támogatták. A voksoláson a szavazópolgárok több mint 62 százaléka vett részt.

Hódmezővásárhelyen Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester halála miatt kellett időközi polgármester-választást kiírni.

Frissítve!!!! Győzött Márki-Zay Péter, a Fidesz mehet a levesbe!- Hódmezővásárhely – pontos adatok percről percre

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük