Connect with us

Ez a nap

Ryanair-sztrájk, Budapesten is

Megosztás

Több mint száz, Belgiumból induló vagy oda érkező járatát törli pénteken a Ryanair ír légitársaság a pilóták ismételt munkabeszüntetése miatt.

ryanair
Megosztás

Több mint száz, Belgiumból induló vagy oda érkező járatát törli pénteken a Ryanair ír légitársaság a pilóták ismételt munkabeszüntetése miatt – jelentette a helyi sajtó kedden.

104 járatot töröltek

A belga és svéd pilóták újbóli sztrájkja miatt összesen 104 pénteki belgiumi járatát törölte a diszkont légitársaság.

A Brüsszelt is kiszolgáló Charleroi repülőterén 82 járatot kellett törölni, 41 érkező és 41 induló gépet, ami a Ryanair teljes charleroi forgalmának nagyjából 70 százalékát jelenti, és mintegy 14 ezer utast érint – írta a Le Soir című belga napilap.

A sztrájk Budapestet is érinti

A társaság honlapja szerint a Budapestről érkező, illetve oda induló járatokat sem indítják.

A Ryanairnél legutóbb az előző héten volt nagyszabású, több országra kiterjedő munkabeszüntetés.

34 pontból álló követelés

A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig csakis akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.

(Forrás: MTI)

Frissítve! Ryanair-sztrájk – Törölték a Budapest-Barcelona járatot 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük