Connect with us

Sport

Sabaté szerint meglepetést okozhat a magyar válogatott

Sabaté
Megosztás

Korábbi szövetségi kapitánya, Javier Sabaté szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott meglepetést okozhat jó szereplésével a januári, egyiptomi világbajnokságon.

„Az éremszerzés nem reális, de a koronavírus-járvány miatt minden lehetséges. Sérülés és betegség miatt biztosan sokan hiányoznak majd a mezőnyből, úgyhogy van lehetőség a meglepetésre” – nyilatkozta a spanyol edző az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, reálisnak kell lenni, és a fiatal magyar csapatnak türelemre van szüksége. Meglátása szerint az együttes lépésről lépésre jobb lesz – a világbajnokságot is nagyszerű tapasztalatszerzési lehetőségnek nevezte -, és a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságra lesz igazán ütőképes.

Javier Sabaté honfitársa, Carlos Ortega másodedzőjeként 2012-ben érkezett a Telekom Veszprémhez, ahol 2015-től két idényen keresztül vezetőedzőként dolgozott. Irányításával a csapat a Bajnokok Ligájában előbb második, majd harmadik lett, a SEHA Ligában egy arany- és egy ezüstérmet szerzett, a bajnokságot és a Magyar Kupát pedig mindkét szezonban megnyerte.

A magyar válogatottat 2016 és 2017 között bő egy évig irányította szövetségi kapitányként

Ebben az időszakban a nemzeti együttes kijutott a franciaországi világbajnokságra – ahol az olimpiai bajnok Dánia búcsúztatásával a negyeddöntőig jutott -, majd a horvátországi Európa-bajnokságra is.

Sabaté úgy vélekedett, a magyar válogatott jelenlegi szakmai stábja óriási munkát végez a fiatalokkal, hiszen a csapat nagyon jól játszik és egyre jobban szerepel.

„Remélem, ez a tendencia folytatódni fog, mert a magyar kézilabda megérdemli” – szögezte le.

Az edző kifejtette, a válogatott ugyanazt a rendszert alkalmazza védekezésben, mint a Veszprém, a Szeged, és még néhány magyar klubcsapat, így mindenki tudja a feladatát a pályán.

A lengyel Wisla Plock vezetőedzőjeként dolgozó Sabaté elmondta,

jelenlegi klubcsapatából négyen vesznek majd részt a vb-n,

és nagyon reméli, hogy egészségesen térnek haza, bár megjegyezte, hogy akik sok időt töltenek karanténban a világjárvány miatt, azoknak a komoly sérülésveszély miatt nagyon nehéz dolguk van a visszatérésük után.

A tréner megjegyezte, Veszprém olyan számára, mintha az otthona lenne, és a korábbi játékosaival is tartja a kapcsolatot. Elmondása szerint mostani klubjának nincs olyan jelentős költségvetése, mint például a Telekom Veszprémnek, ezért is követi fokozott figyelemmel a magyar mezőnyt.

Jelenleg két magyar válogatott kézilabdázó, Szita Zoltán és Ilic Zoran szerepel Plockban, és lehetséges, hogy a következő szezonban is érkeznek magyar játékosok, mert az edzőnek vannak kiszemeltjei.

Sabaté emlékeztetett rá, hogy a balátlövő Szita Zoltán az ő irányítása alatt mutatkozott be a válogatottban

„Nagyon elégedett vagyok vele, és Zorannal is, aki egy fiatal, nagyon tehetséges játékos. Ő is nagyon jól dolgozik, sokat fejlődött, de még sok munka vár rá. A játéklehetőséget mindketten megkapják” – magyarázta a spanyol tréner, aki továbbra is jól beszél magyarul, és már lengyelül is egyre jobban kommunikál.

A férfi vb-t – amelynek mezőnye első alkalommal lesz 32 csapatos – január 13. és 31. között rendezik négy egyiptomi városban. A magyar válogatott a gízai A csoportban január 15-én a Zöld-foki Köztársaság, 17-én Uruguay, 19-én pedig Németország együttesével találkozik. A középdöntőbe az első három helyezett jut.

Fotó: Ingrid Anderson-Jensen

Negyedszer veszített a Szeged

A vendégcsapat keretéből ezúttal Jonas Källman, Stefan Sigurmannsson, Mario Sostaric, Martin Stranovsky, Luka Stapancic és Dmitrij Zsitnyikov hiányzott betegség, illetve sérülés miatt.

Pontosabb játékkal kezdtek a hazaiak, és amikor a 13. percben már 6-3-ra vezettek, Juan Carlos Pastor szegedi vezetőedző időt kért. Csapata hatékony védekezéssel négy perc alatt egyenlített, majd a Flensburg időkérése után – a találkozó során először – a vezetést is átvette. Ezután ismét a németek percei következtek (11-8), és előnyükből egy gólt megőriztek a szünetig.

A második felvonás elején is a Flensburg teljesített jobban, ráadásul a vendégek azonnali piros lap miatt elveszítették szlovén balátlövőjüket, Nik Henigmant. A remek védekezésre és kapusteljesítményre alapozó hazai csapat a 43. percben már öt góllal jobban állt, és vezetését magabiztosan őrizte a meccs végéig, bár az utolsó három gólt a szegediek dobták.

A mezőny legeredményesebb játékosa hazai részről Göran Sögard Johannessen, a vendégektől pedig Bodó Richárd és Bogdan Radivojevic volt, egyaránt hat találattal.

A két csapat hetedik egymás elleni mérkőzésén egy szegedi siker és egy döntetlen mellett ötödször nyert a Flensburg.

<<FRISS HÍREINK>>

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája

A csoport, 9. forduló:

Flensburg-Handewitt (német) – MOL-Pick Szeged 26-24 (11-10)
Flensburg: Bergerud, Buric (kapusok), Golla 1, Hald Jensen 1, Svan 2, Wanne, Joendal 3, Steinhauser 3 (3), Heinl 1, Mensah Larsen, Sögard Johannessen 6, Gottfridsson 5, Holpert, Semper 2, Sikosek Pelko, Röd 2.
Szeged: Alilovic, Mikler (kapusok), Rea, Bodó 6, Kecskés 1, Canellas 3, Henigman 1, Radivojevic 6 (1), Gaber, Bánhidi 4, Kasparek 1, Bajusz, Bombac 1, Rosta, Mackovsek 1.

További eredmények:
HC Meskov Breszt (fehérorosz)-Elverum Handball (norvég) 29-27 (15-17)
Paris Saint-Germain (francia)-Lomza Vive Kielce (lengyel) elhalasztva
FC Porto (portugál)-HC Vardar 1961 (északmacedón) elhalasztva

A csoport állása: 1. Kielce 13 p (+31, 8 mérk.), 2. Flensburg 11 p (+8, 7 mérk.), 3. Breszt 9 p (-2, 7 mérk.), 4. PSG 6 p (+6, 6 mérk.), 5. Porto 6 p (-5, 8 mérk.), 6. Vardar 3 p (-8, 5 mérk.), 7. Szeged 2 p (-4, 5 mérk.), 8. Elverum 2 p (-26, 6 mérk.).

Az egy győzelemmel és négy vereséggel álló MOL-Pick Szeged jövő szerdán a fehérorosz Meskov Breszt csapatát fogadja, míg a hat sikerrel, egy döntetlennel és egy vereséggel rendelkező Telekom Veszprém egy nappal később a Barcelona vendége lesz a BL csoportkörében.

Forrás: MKSZ/MTI

Sabaté

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük