Connect with us

Kerítésen innen

Sallai R. Benedek: „nem akarom, hogy utólag valami idióta azzal jöjjön, hogy sunnyogok…”

sallai
Megosztás

Kedd éjszaka kilépett az LMP-ből Sallai Róbert Benedek, aki saját bevallása szerint lélekben már tavaly nyáron, tagsága helyreállítása után engedte el ezt a „tagság”-dolgot. Emlékeznek még a Hadházy Ákossal történt afférra?

„…a politikai meggyőződés is mindenki magánügye…”

Közösségi oldalán – ahogy ez manapság kerítésen belül szokás – bejelentette kilépését:

„Nagyon rövid közlemény LMP-s tagságomról

Szerintem senkinek semmi köze hozzá, hiszen a valláshoz hasonlóan szerintem a politikai meggyőződése is mindenki magánügye, de nem akarom, hogy utólag valami idióta azzal jöjjön, hogy sunnyogok. Tegnap éjjel hivatalosan is kiléptem az LMP-ből.

Lélekben még tavaly nyáron, a tagságom helyreállítása után engedtem el, majd gyakorlatban január 1-től nem fizettem tagdíjat, gondolván, hogy a jól működő rendszer majd kilép belőlem, de nem történt meg. Emiatt – tegnap elolvasva az alábbi közleményt – én léptem immár egy világos nyilatkozattal, hogy véletlenül se tartsanak nyilván tagként az LMP-ben, mert ehhez az identitászavaros, ungárpetikés LMP-hez már semmi közöm.

Életem egyetlen párttagsága volt, alapítója, egyik létrehozója voltam az LMP-nek,

megtiszteltetés volt Schiffer András vezette frakcióban dolgozni, de már jó ideje vállalhatatlannak érzem az LMP ténykedését. Már jó ideje csak az a dac tartott itt, hogy tovább legyek, mint a mandátumtolvaj, szószegő Hadházy Ákos és Szél „Mandátumtolvaj“ Bernadett.

EP választás előtt nem akartam ezzel előjönni, hogy ne tűnjön piti ártani akarásnak, de ez az egyébként LMP alapszabályát sértő nyilatkozat Máté részéről (ASZ 60. szakasz (2) bek.) kicsapta a biztosítékot.

Nem tartottam jó ötletnek Puzsér mögé történő elhamarkodott beállást

Nem a személye miatt – hanem politikailag korainak, kapkodónak érzetem a döntést. Ennek ellenére a fickó következetesebb és elvhűbb, mint az LMP jelen vezetése, és szívesebben lennék vele egy pártban, mint a jelen LMP többségével. Puzsér Róbertet nem ismerem személyesen, de sajnos már politikailag közelebb áll hozzám, mint az LMP.

Ezúton köszönöm meg őszintén és tisztelettel

az LMP tagjainak a korábban sok alkalommal megkapott bizalmat az LMP vezetésében való részvételre, köszönöm ezt a nagy iskolát, amit bizalmukból adódóan kijárhattam a Magyar Országgyűlésben, sokukra gondolok barátsággal és szeretettel – de a szembenézésnek kongresszusi szinten, a kollektív bölcsesség teljes hiánya miatt a tagság részéről is meg kellene végre történnie.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük