Connect with us

Kerítésen túl

Salvini szerint a magyar családpolitika Olaszországban is működhet

Megosztás

Európában a magyar kormánynak a demográfiai növekedést ösztönző családpolitikája modellértékűnek számít Matteo Salvini, a jobboldali Liga kormánypárt vezetője szerint.

Megosztás

Európában a magyar kormánynak a demográfiai növekedést ösztönző családpolitikája modellértékűnek számít Matteo Salvini, a jobboldali Liga kormánypárt vezetője szerint, aki a Rómában zajló népesedési konferencián szólalt fel pénteken.

Salvini hangsúlyozta: a születésszám zuhanásszerű csökkenése közös európai problémát képvisel, és közös lehet a megoldás is

„Létezik egy utánzandó modell, a Magyarországon kidolgozott családtámogatási politika, amely öt százalékkal emeli a születendő gyermekek arányát (..), ha Budapesten ez működik, miért ne működne Olaszországban is!” – mondta a Liga vezetője.

Sajnos, azonban erre az 5 százalékos emelkedésre nincs semmilyen bizonyíték. Sőt, az idei első  negyedév születési számait látva a magyar demográfusok simét kongatják a vészharangot.

2022 elején váratlanul visszaesett a születésszám Magyarországon, és azóta sem tért magához.

2022 márciusában 6970 gyermek született, 11%-kal, 844 újszülöttel kevesebb az egy évvel korábbinál – derül ki a KSH ma közzétett népmozgalmi adataiból. A teljes első negyedév hasonló, 12%-os visszaesést mutat az egy évvel korábbihoz képest.

Az első negyedévben 20 ezer alatt volt a megszületett gyermekek száma, ez negatív rekordot jelent.

2021. április és 2022. március között 90 371 gyermek jött a világra, 2027-tel, 2,2%-kal kevesebb a megelőző 12 havinál.

Az egész évre várható gyerekszám 80 ezer alá eshet. A Központi Statisztikai Hivatal szerint ennek magyarázata lehet, hogy a koronavírus elleni védőoltás vélt mellékhatásai miatt a nők egy része elhalaszthatta a gyermekvállalást.

Terhes férfival köszöntötte az anyák napját a Calvin Klein

Az idei anyák napja alkalmából a Calvin Klein divatmárka reklámkampányt indított az Instagramon, amelyben Roberto Bete, egy terhes transz férfi (a kiemelt képen) és partnere, Erica Fernandez transznemű nő is szerepelt – írja a V4NA.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Calvin Klein (@calvinklein)

Salvini a magyar intézkedések között a családalapítást ösztönző adókedvezményeket említette

Külön kiemelte a többgyermekes édesanyákat és a nagyszülőket támogató intézkedéseket. A jobboldali politikus megjegyezte, az Olaszországban követett évi egyszeri családtámogatással nem lehet megállítani a népességcsökkenést.

Matteo Salvini úgy vélte, Olaszországban nem fordítanak elegendő figyelmet a kérdésre, mivel általános meggyőződésnek számít, hogy a családpolitika „nem hoz szavazatot”.

Hosszú távon viszont erősíti a nemzeti jólétet és gazdagságot – mondta a párt vezetője.

Salvini interneten kapcsolódott be a Rómában zajló demográfiai konferenciára, mivel pénteken a szicíliai Palermo bíróságán az általa 2019-ben feltartóztatott egyik civilhajó ügyének tárgyalásán vett részt.

„Gyerekek nélkül összeomlik az európai gazdaság” – hangoztatta a konferencián szintén felszólaló Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke.

Kifejtette, hogy a Mario Draghi kormánya összeállította pandémia utáni gazdasági helyreállítási programban nincsen szó az anyaság támogatásáról.

„Európának mindennel kapcsolatban van terve, kivételt egyedül a családok jelentenek” – fogalmazott Meloni.

Kifejtette, a fogyasztásra és termelésre épített társadalmainkban a gyerek egyeseknél „tehernek” számít, ugyanakkor gyerekek és fiatalok nélkül a rendszer nem tud előre haladni, főleg ha tíz év múlva a lakosság 35 százaléka hatvanöt év feletti lesz.

„Az egyetlen infrastruktúra, amelybe érdemes befektetni, az a gyermek” – mondta Meloni.

Az olasz statisztikai intézet, az Istat márciusi adatai szerint az új típusú koronavírus okozta világjárvány felgyorsította az olasz születésszámok csökkenését, 2020-ban 414 892 gyerek született, 2021-ben már csak 399 431.

Ezzel már a 13. egymást követő évben csökken a születésszám, a tavalyi volt a legalacsonyabb Itália 1861-es egyesítése óta. A népesség 253 ezerrel csökkent, az ország már csak 59 millió lelket számlál.

Ha a termékenységi arányszám (a szülőképes korú nőre számított hipotetikus gyerekszám) a jelenlegi, vagyis 1,2 marad, akkor 40-50 év múlva évente az egész országban 250 ezer gyerek fog születni. Néhány évvel ezelőtt Lombardia és Piemont együttes születésszáma volt ennyi.

2050-re ötmillióval kevesebb lesz a lakosság, kétmillióval kevesebb a fiatal. A kilencvenen túliak ma 800 ezren vannak, addigra több mint kétszer ennyien, 1,7 millióan lesznek – állapította meg az Istat.

Forrás: MTI / KSH

Csúcsok csúcsa: Novák Katalin a (demográfiai) “csúcson”!

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. csipetke

    2022.05.14 08:18 at 08:18

    Tisztán látszik,mennyire sikeres orbán családpolitikája. Soha nem született ennyire kevés gyerek,mint most. Illetve születnek magyar gyerekek, csak már jobb helyzetben, külföldön.
    A gyerekekkel kapcsolatos összes terméket 27%-os ÁFA terhel, mire csináljanak itthon gyereket?
    Orbán eszement politikája elől inkább elhagyják az országot a fiatalok

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük