Connect with us

Kerítésen innen

Sára Balázs új SZFE intézetvezető: a jelenlegi tanárok végig vihetik az osztályaikat

szfe-sara-balazs
Megosztás

Friss tartalommal jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapja, amelyet immár az új vezetés felügyel. Az alábbi interjú jelent meg a portálon Sára Balázzsal, az intézmény napokban kinevezett filmintézetének vezetőjével.

Kérdés-felelek…

Milyen elvek mentén kívánja vezetni a filmes oktatást az egyetemen? Melyek lesznek a legfontosabb szempontok a munkája során?

A szakmai alapok ismeretétől fogunk indulni, nagy hangsúlyt fektetve az egyéni kreativitás kibontására. Alkotó szakembereket fogunk képezni, akik képesek arra, hogy megfeleljenek a filmgyártás és a médiapiac folyamatosan változó igényeinek. Oda fogunk figyelni a hallgatók vizuális érzékenységére, fantáziájára, nyitottságára, befogadókészségére, és ezeket folyamatosan fejlesztjük az oktatás során.

Kik voltak a legnagyobb hatással Önre a pályafutása során? Miben állt a hatásuk?

Illés György és Koltai Lajos, mindketten mestereim voltak a főiskolán. Kende Jánostól is nagyon sokat tanultam, lestem el, elsőfilmesként pedig Kézdi-Kovács Zsolt volt jelentős hatással rám. A legnagyobb példaképem édespám, Sára Sándor, akinek öt utolsó filmjében az alkotótársa is lehettem.

Magyarország az utóbbi években a nemzetközi filmgyártás egyik központja lett. Hogyan képzeli ennek kihasználását az oktatásban?

A legfontosabb az, hogy a nemzetközi produkciókban tapasztalatot szerzett előadókat bevonjuk az oktatásba. Közvetlen, gyümölcsöző kapcsolatot kell kialakítani a külföldi filmes cégekkel, workshopokat fogunk velük közösen rendezni. Elengedhetetlen, hogy az egyetemen az angol nyelv oktatását kiterjesszük a filmes szakmai zsargon ismeretére.

<<< SZFE-hírek! >>>

A jelenlegi oktatokkal való együttműködést hogyan képzeli el? Kíván új oktatókat hívni az egyetemre?

Ahogy azt a fenntartó alapítvány kuratóriuma már többször is világossá tette, megfogalmazta, támogatom, hogy a jelenlegi tanárok végig vigyék az osztályaikat. Természetesen új szakmai tantárgyak indítását is tervezem a 2021-2022-es tanévben, de ezek még egyeztetés alatt állnak.

Titanic

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Tóthné

    2020.11.25 10:35 at 10:35

    “Ögyes!” – szólt a rabbi és kacsintott egy jót…
    Én pedig gratulálok a szalonnával tűzdelt vadhús receptjéhez. Minden tétet állok, hogy más médiumok is ezt követve fogják sütögetni a független-objektív pecsenyéjüket. ??

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük