Connect with us

Kerítésen innen

Ősztől egyre többeket temet maga alá a sárgacsekk-lavina

Megosztás

Magyarországon minden 10. embernek akadt gondja a sárgacsekkek befizetésével.

sárgacsekk,
Megosztás

Nagy kihívás elé néz Európa 2022 telén, ugyanis az energiaválság, egyre növekvő költségeket ismét kevesebben tudják majd megfizetni. Az EU-ban minden 15. lakosnak volt 2020-ban valamilyen közüzemi díjhátraléka, Magyarországon pedig minden 10.embernek akadt gondja a sárgacsekkek befizetésével.

Rezsiemelés után sárgacsekk-lavina

Ezt az arányt feltételehetően csak rontja majd a múlt héten beharangozott rezsiemelés is. Európán belül Montenegró, Észak-Macedónia, Görögország, Szerbia és Albánia lakosai közül voltak a legtöbben, akik nem tudták időben befizetni a számláikat. A legkevésbé a hollandoknak, cseheknek, svédeknek, norvégoknak, luxemburgiaknak okoz gondot a csekkek befizetése időben. Az EU-átlagnál a magyarok esetében többször fordul elő, hogy valakinek közüzemi díjhátraléka keletkezik. A vizsgált 35 országból csak 12-ben nőtt 2019-ről 2020-ra ezeknek a lakosoknak az aránya, viszont ennek eredményeként összességében az uniós átlag is emelkedett.

A legveszélyeztetettebek a családok

Az Eurostat adatbázisa a háztartások összetétele és jövedelmi helyzete szerint is megmutatja, hogy mely rétegeknek okoz legnagyobb gondot időben befizetni a számlákat. Az önmagában nem lehet meglepő, hogy az alacsony jövedelmű rétegek esetében – vagyis akiknek a jövedelme kevesebb, mint a mediánbér 60%-a (Magyarországon 2020-ban bruttó 320 582 forint volt a medián, melynek a 60%-a nettóban körülbelül 128 ezer forint) – gyakoribb, hogy közüzemi tartozásuk keletkezik. Viszont az sem mindegy milyen arányban. Az EU-ban a teljes lakosságot tekintve minden 15., csak az alacsony jövedelmű EU-polgárokat tekintve pedig minden 7. lakosnak adódott közüzemi díj hátraléka. Magyarországon a teljes lakosságot nézve minden 10., az alacsony jövedelműeket nézve azonban minden 4. lakos késve fizette be a számlát. Ez a 25 százalék súlyos arány!

Egy szülős családok a csapdában

Ha pedig kifejezetten az alacsony jövedelmű rétegeket vizsgáljuk, akkor az EU-ban és Magyarországon is kiugró a gyermeket nevelő háztartásokban a közüzemi díj hátralékos fizetésének gyakorisága. Ez esetben is a gyermeke(i)t egyedül nevelők és a nagycsaládosok között vannak a legtöbben ilyen helyzetben. Azonban amíg a nagycsaládosok az ígéretek szerint kivételt képeznek majd a rezsiemelés alól, az egyedülálló szülőknek óriási teherhet jelenthet majd a közüzemi számlák befizetése.

-fejeződik be a Pénzcentrum cikke.

A magyar kormány viszont olyan szegény nem tud lenni….

Friss!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük