Connect with us

Bulvár

Sas József özvegyének Hofi özvegye a példaképe – szakemberre is szüksége lenne

Megosztás

Nincs egy hete, hogy arról írtunk, egyik magazin cikke, alapján  hogyan él, mit csinál mostanában Sas József özvegye. Akkor szinte teljes magányról írnunk, ezt törte meg Zsuzsa asszony a hétvégén Hofi Géza özvegye kedvéért, akit mint elmondta nemcsak barátnőjének, de példaképének is tekint. 

Sas
Megosztás

Nincs egy hete, hogy arról írtunk, egyik magazin cikke, alapján  hogyan él, mit csinál mostanában Sas József özvegye. Akkor szinte teljes magányról írnunk, ezt törte meg Zsuzsa asszony a hétvégén Hofi Géza özvegye kedvéért, akit mint elmondta nemcsak barátnőjének, de példaképének is tekint. 

„A múlt héten, amennyire tudtam, összeszedtem magam és a lányommal a temetés óta először meglátogattuk a nyughelyét. Napokig készítettem magam a találkozásra. Szeretnék majd többször is kimenni, beültetni virággal, jövőre pedig egy szép sírkövet is csináltatok neki”

idéztük akkor az özvegyet

Fontos változás az özvegy életében

„Pénteken tartottuk Hofi Géza özvegyének, Ildikónak a születésnapját, én pedig úgy döntöttem, hogy ez a legjobb alkalom arra, hogy Jóska halála után először, kinyissam a ház ajtaját a barátok előtt. Nálam tartunk egy kis összejövetelt, így alkalmam lesz beszélni vele arról is, hogy ő miként dolgozta fel a férje elvesztését. Figyelem, ahogyan ő kezeli Hofi szellemi örökségét és őrzi az emlékét, és pontosan így szeretném én is”

– mondta a Borsnak  Zsuzsa asszony, aki szeretné, ha segítséget is kapna a rá váró élethosszig tartó „munkához”, a művész szellemi hagyatékának ápolásában.

Nagy szüksége lenne egy szakemberre

Arról is beszélt, hogy ennek a szellemi hagyatéknak a teljessé tételéhez, szakemberre is szüksége lenne, hiszen például a különböző televíziós társaságoknál lévő jogok megszerzése is bonyolult feladat lehet.

Zsuzsa asszony nagy büszkesége, egy különleges korrajz, egy páratlan  újság gyűjtemény férje pályájáról.

 „Ami az én birtokomban van, az egy egyedülálló újsággyűjtemény, melynek a darabjait a hetvenes évek óta gyűjtöttem. Minden egyes lap megvan, melyben Jóskáról írtak. Pár éve a születésnapjára borkötéses albumokba köttettem, amiből most több mint egy tucat áll a polcon arra várva, hogy méltó helyre kerüljön.”

– mondta Sas József özvegye.

Az ország egyik nagy kedvence, Sas József négy hónapja hunyt el koronavírus fertőzésben, miközben  Zsuzsa asszony gondos ápolása mellett egy súlyos sztrókból lábadozott. A művész özvegye jövőre készül síremléket állítani férjének.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük